Az epilepsziás megbetegedések kétharmada a gyerekkorban kezdődik, de e betegek többsége a kamaszkorig meggyógyul.
A Nemzetközi Epilepsziaellenes Iroda (IBE) 1997-ben hirdette meg Szent Bálint (Valentin) napjára, február 14-re az Epilepsziások Világnapját, mert az epilepsziások védőszentje is Bálint, a vértanúhalált halt pap.
Az epilepszia (visszatérő görcsrohamokra való hajlam) a leggyakoribb agyi zavar, maga a szó görögül "fogva tartást" vagy "megragadást" jelent. Az agyban található idegsejtek nagy erejű elektromos kisüléseiből keletkezik, de nincs köze az elmebetegségekhez. Az öröklött hajlam mellett különböző balesetekből adódó fejsérülések, fertőző betegségek utáni állapot következtében, valamint születés előtti és alatti károsodások miatt jöhet létre a váratlan eszméletvesztés.
Az emberek többnyire csak az eszméletvesztéssel járó úgynevezett nagy rohamot ismerik, amely csak egyike az epilepszia harminc különböző megjelenési formájának. Van például úgynevezett kis roham is, amely rövid ideig szellemi kieséssel jár, máskor a beteg pár pillanatra csupán összerándul, mintha megrettent volna valamitől, illetve elrévedt, elbambult volna. Közvetlen kiváltó oka az agy elektromos túlműködése, illetve zavarai; a beteg a roham ideje alatt történtekre nem emlékszik vissza.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tíz éve világméretű kampányt hirdetett az epilepszia és a körülötte elterjedt előítéletek ellen. A fő cél az, hogy szűnjön meg az epilepszia körüli homály és fogadják el mindenütt, hogy ez gyógyítható betegség. Számos országban ugyanis még mindig nem agyműködési zavarnak tudják be az epilepsziát, ezért a betegséggel élők jelentős része nem jut gyógykezeléshez. Az epilepsziások diszkriminációtól szenvednek a családban, a házasságkötésben, a munkavállalásban, állampolgári jogaikban, az oktatásban és a társadalomban egyaránt.
Magyarországon mintegy 60 ezer embert, illetve családot érint az epilepszia, és mintegy félmillió embernek lehet életében egyszer vagy többször epilepsziás rohama. A mai korszerű kezelések (gyógyszerek, esetleg műtét) eredményeként a betegek 70-80 százaléka tünetmentesen élhet, ugyanakkor minden második beteg a vele szemben támasztott előítéletek miatt képtelen beilleszkedni környezetébe.
Az emberiség fél százaléka szenved epilepsziában, de csaknem öt százaléka élete folyamán legalább egy alkalommal átél epilepsziás rohamot. Az összes epilepsziás megbetegedések kétharmada a gyerekkorban kezdődik, de e betegek többsége a kamaszkorig meggyógyul.
Az epilepsziáról szóló legrégibb lelet egy időszámításunk előtt 2000 körül keletkezett babiloni táblán maradt fenn, erre gondosan feljegyezték mindazokat a különböző rohamfajtákat, amelyeket ma is ismerünk. Hippokratész ókori görög orvos forradalmi újítása volt, hogy rámutatott: az epilepszia az agy megbetegedése.
Sokáig az epilepsziával élő emberekre félelemmel tekintettek, bizalmatlanok és értetlenek voltak velük szemben, végtelenül sok szociális stigmával sújtották őket, pedig olyanok is szenvedtek e betegségben, mint Julius Caesar, Nagy Péter cár, Napóleon, IX. Pius pápa, Dosztojevszkij vagy a költő Lord Byron. Az epilepsziában jelentkező agyi működészavar korszerű szemléletének első szószólója a XIX. században Hughlings Jackson londoni ideggyógyász volt.
