A dohányosok gyerekében ötször több nikotin lehet

A dohányzó szülő mellett élő gyerekek vizeletében öt és félszer magasabb a nikotin egyik bomlástermékének (kotinin) koncentrációja, mint a nem dohányzó családban felnövő gyereknél, derül ki két brit egyetem kutatásából.

A tudósok megállapításai szerint már akkor is kimutatható ez a jelentős különbség, ha csak az egyik szülő hódol a káros szenvedélynek,írja egy gyermekgyógyászati folyóirat, az Archives of Disease in Childhood.

A dohányzó anya mellett halmozódhat fel a legtöbb káros anyag a gyerek szervezetében. A szülőkkel való együtt alvás ténye mellett a szoba hőmérséklete szintén összefügg a kotinin kimutathatóan nagyobb koncentrációjával. Megfigyelések szerint, minél hűvösebb van a szobában éjszaka, annál magasabb értékeket mutatnak a laboreredmények.

A Warwick és a Leicester Egyetem kutatói több mint száz 12 hetes csecsemőtől nyert vizeletmintából végezték el a vizsgálatot. A babák kétharmada (71 baba) tartozott a "füstös" csoportba, ahol legalább az egyik szülő dohányzott. Az eredményeket bemutató tanulmány arra is kitért, hogy a dohányosok csecsemőinek életkörülményei általában véve is rosszabbak voltak, mint a nemdohányzóké.

A dohányos szülőkkel való együttalvás az úgynevezett bölcsőhalál ismert kockázati tényezője. Az egyik magyarázat szerint az idézi elő a váratlan légzésleállást, hogy az újszülötthöz túl közel van a dohányfüsttel átitatott felnőtt ruha. Egy amerikai statisztikai adat szerint, az öt év alatti gyerekek majdnem 40 százaléka él úgy, hogy állandóan dohányfüstnek van kitéve. A passzív dohányzás csaknem hatezer gyerek haláláért tehető felelőssé az Egyesült Államokban, írja a brit szaklap cikke.

2007-07-09 18:04

Forrás: MTI - Panoráma

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, délelőtt északnyugaton lehet napsütés, majd délután északkelet felől némileg vékonyodik a felhőzet. Elszórtan várható eső, zápor, jégdarazápor, a nyugati határnál az ég is megdörrenhet. Az északi, északkeleti szél többfelé élénk, a nap első felében a Nyugat-Dunántúlon, majd estétől néhol északkeleten erős lehet.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között valószínű, de a tartósan borult vagy csapadékos részeken ennél pár fokkal hűvösebb maradhat az idő. Késő estére 3 és 8 fok közé hűl le a levegő. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!