19 percenként meghal egy ember a dohányzás miatt

Csütörtökön tartják a Nemdohányzók Világnapját, melyet az Egészségügyi Világszervezet /WHO/ 1987-ben hívott életre azzal a céllal, hogy ráirányítsa a figyelmet a dohányzás ártalmaira és a nemdohányzó életmód előnyeire.

A világon mintegy 1, 3 milliárd ember fújja nap, mint nap a füstöt, szenvedélyük miatt évente 4 millióan vesztik életüket, ebből közel 20 százalék a nők köréből kerül ki. 151 országot tekintve a serdülőkorú lányok mintegy 7, míg a fiúk közel 12 százaléka hódol ennek a káros szenvedélynek. Hazánk a dohányzást tekintve a világranglistán dobogós helyre került.

Évente 35 ezer ember veszíti életét a dohányzással összefüggő betegségek következtében. Ez az egy évben előforduló halálesetek mintegy húsz százalékát teszi ki. A személyenkénti cigarettafogyasztás duplája a világátlagnak, vagyis fejenként több mint háromezer szál évente. Ezeket, ha egymás mellé helyezzük, mintegy 250 métert tesz ki, ami annyit jelent, hogy a magyarok közel 2 millió kilométernyi "rudat" – az Egyenlítő hosszának negyvennyolcszorosát – füstölik el évente.

Nemcsak a felnőttek, hanem sajnos a fiatalok is egyre többen váltak és válnak a cigaretta rabjává, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy minden ötödik 10 éves már elszívta az első cigijét. A 13 évesek között már 50 százalékos az arány, 10 kezdő középiskolásból pedig már 7 cigizett. Sokan a szülőktől látják, és szívják. Minden ötödik gyerek egy doboz cigit szív el passzív dohányosként egy hétvége alatt.

A dohányosok életében sokkal magasabb a kockázata a szív- és érrendszeri megbetegedéseknek, hiszen a dohányzás következtében a szívet tápláló koszorúereken úgynevezett plakkok képződnek, melyek előbb szűkítik, majd később elzárják az ereket, anginát illetve szívinfarktust okozva. A plakkok egy része azonban hirtelen, minden figyelmeztető tünet nélkül okozhat koszorúér elzáródást, és a betegek harmadánál hirtelen szívhalált – hangsúlyozta Prof. Dr. Merkely Béla, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke. A felmérésekből kiderül, hogy a magyar családok több mint fele hódol e káros szenvedélynek, ugyanakkor a dohányzók 75 százaléka szeretné abbahagyni a dohányzást. Akinek akár 40-50 éves korában is sikerül leszoknia a káros szenvedélyről, 10 évvel hosszabb élettartamra van kilátása, mint dohányzó embertársának.

Érdemes letenni a cigarettát, hiszen már egy nap elteltével a hirtelen szívhalál kockázata jelentősen csökken, 3 hónap után a tüdő teljesítménye 30%-kal javul, 9 hónapot követően a krónikus köhögés megszűnik, 1 év után a szívinfarktus, 5 év után pedig a tüdőrák rizikója a felére csökken - állítják a szakemberek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!