Mentális egészségünket is javítja, ha sportot nézünk

Japán kutatók egy friss tanulmánya szerint pozitív és tartós változást idéz elő az agy szerkezetében a sportmérkőzések nézőként való élvezete.

A különféle sportágak hosszú ideje széles közönség számára nyújtanak élményeket és kikapcsolódási lehetőséget. Ugyanakkor a meccsnézés – különösen nagy tömegben – jócskán túlmutat az egyszerű szórakozáson. Erősíti a közösséghez tartozás érzetét, ez a fajta kapcsolódási pont pedig nemcsak az egyént tölti el jó érzésekkel, de a társadalomra nézve is pozitív hatással bír egészségjavító és produktivitáserősítő jellege, valamint akár a bűncselekmények számának csökkentése révén is – írja közleményében a japán Vaszeda Tudományegyetem. Ezzel együtt tudományos oldalról mindeddig kevés bizonyíték született, amely betekintést engedne a meccsnézés és a mentális egészség kapcsolatába.

meccsnézés, baráti társaság, labdarúgás a tévében, foci, sörözés
A meccsnézés mentális egészségünkre is jó hatással lehet. Fotó: Getty Images

A japán kutatócsoport Szató Sintaró, a Vaszeda Egyetem sporttudományi kara docense vezetésével e hiányosságot igyekezett pótolni egy három lépcsőből álló vizsgálatsorozattal. Elsőként 20 ezer japán állampolgár nyilvánosan elérhető adatait elemezték egy korábbi felmérésből. Ezek az adatok igazolták a feltevést, hogy akik rendszeresen néznek sportot, azoknak általában véve valóban jobb a közérzete, hangulata. A kutatás második elemeként a kutatók egy online kérdőíves felmérést folytattak le 208 résztvevő bevonásával. Az alanyok a kísérlet során különféle sportágakból néztek meg videós bejátszásokat, és mind a videók előtt, mind azt követően felmérték hangulatukat. Ebből már arra is fény derült, hogy a legnépszerűbb sportok – így Japán esetében a baseball – jelentősebb hatással lehetnek az egyén hogylétére, mint a kevésbé közkedvelt sportágak, amilyen például a golf.

Végezetül egy olyan kísérlet következett, amelynek során a kutatók 14 önkéntes agyműködését figyelték meg MR-vizsgálatok segítségével meccsnézés közben. A képalkotásnak köszönhetően kiderült, hogy a mérkőzések követése az agy jutalmazó áramköreit aktiválja, ennél fogva örömet okoz. Mi több, a szakemberek azt is felfedezték, hogy azok agyában, akik saját bevallásuk szerint rendszeresen néznek valamilyen sportot, nagyobb volument képviselt a szürkeállomány a jutalmazó áramkörök régióiban. Ebből arra lehet következtetni, hogy pusztán a sportmérkőzések megtekintése és élvezete is alkalmas arra, hogy tartós változásokat idézzen elő hosszú távon az agy struktúrájában. Éppen ezért Szató szerint bárkinek, aki úgy érzi, nem elégedett általános hangulatával, igazi gyógyírként szolgálhat, ha rendszeresen néz sportot, különös tekintettel az olyan népszerű sportágakra, mint amilyen például Európában a labdarúgás.

A japán kutatócsoport tanulmánya a Sport Management Review című folyóiratban jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
máj
Meddig képes meggyógyítani magát a máj? – A szervezet legnagyobb túlélője
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

Többnyire erősen felhős, északkeleten tartósan borult lesz az ég. Helyenként előfordulhat kisebb eső, zápor, legkevésbé a középső országrészben lehet csapadék. Az északnyugati szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 6 és 11 fok között várható, de az északkeleti határ közelében csak 3, 5 fok lesz. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!