Megváltoztatja az agyat a számítógépes játék

Aki szereti a számítógépes játékokat, az hatékonyabban hoz döntéseket, jobban tud autót vezetni és képes megosztani a figyelmét is.

Régóta ismert tény, hogy a számítógépes játékok megváltoztatják az agy szerkezetét, most azonban arra mutattak rá a tudósok, hogy ez a változás gyakran pozitív irányú. Egyre több kutatás ugyanis azt sugallja, hogy a játékok növelik a kreativitást, a reakcióidőt és a döntéshozatalt. A tanulmányok felnőttek körében készültek.

A számítógépes játékok konkrét előnyei igen széles körben megfigyelhetőek, a kutatók kiemelték a jobb szem-kéz koordinációt, a szem ennek révén például jobban alkalmazkodik a látási viszonyokhoz, így az éjszakai vezetési képesség javul.

A szakemberek megfigyelték, hogy azoknak, akik cselekvés/tevékenység alapú videojátékokkal játszanak, 25 százalékkal gyorsabb a döntéshozatali képességük. Egy másik tanulmány rámutatott, hogy a gyakorlott játékosok hatnál több dologra is képesek egyszerre odafigyelni anélkül, hogy összezavarodnának.

Ugyanakkor a cikk felhívja a figyelmet a számítógépes játékok okozta negatív hatásokra is. Korábbi tanulmányok ugyanis kimutatták, hogy az erőszakos videó játékok megváltoztatják az agy szerkezetét, csökkentik az érzelmi kontrollt és depresszióra, befelé fordulásra is hajlamosíthatnak - írja a Fox News.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.