A vasárnapi mise feldobja a hangulatunkat

A rendszeres templomba járás javíthatja a hangulatunkat. Ez a pozitív hatás főként vasárnaponként, a mise után figyelhető meg.

Vallástól függetlenül azok, akik rendszeresen templomba, zsinagógába vagy éppen mecsetbe járnak, sokat tesznek lelki egyensúlyuk érdekében. Bár a vallásról eddig is úgy gondolták, hogy javítja a közérzetet, csökkenti a depressziót, valamint szociális és lelki támogatást nyújt, most kiderült, hogy az emberek alaphangulatát is valóban javítja.

Az új statisztikai elemzésekhez a kutatók a Gallup-Healthways Well-Being adatait használták fel, amely 300.000 interjú alapján készült. Az eredményekből kiderült, hogy a templomba járók napi 3,36 pozitív érzést éreznek átlagosan egy nap, szemben azokkal, akik nem vallásosak, náluk ugyanis ez a szám csupán 3,08.

Ez a hatás azoknál érvényesül ilyen pozitívan, akik legalább heti egyszer ellátogatnak valamilyen vallási közösségbe. Sőt az adatok alapján a pozitív érzések a legmagasabb számot vasárnaponként mutatták. A szakértők szerint azonban vannak olyanok is, akik a vasárnap délutánt még kihasználják a lazulásra, hogy felkészülhessenek az új munkahét kezdetére.

A templomba járás hangulatra tett pozitív hatását a kutatók azzal magyarázták, hogy valószínűleg a hívők ezáltal úgy érzik, valami jót cselekedtek. Ez pedig kellemes érzéssel tölti el őket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra