A nap képe: a robot, amit szeretetre teremtettek

A GROOVE X japán technikai cég által gyártott robotot, amely a LOVOT névre hallgat, arra teremtették, hogy legyen kit szeretni.

Az életünk egyre több területén jelennek meg a robotok: alkalmazzák „őket” például szállodákban, apróbb feladatok elvégzésére, de az orvosok munkáját is segíthetik egyes műtétek közben. És vannak olyan robotok is, amelyeket „pusztán” azért készítették, hogy legyen kit szeretni.

Ilyen a japán LOVOT, az alább látható képen ennek a robotnak a második generációs változatát tartja a kezében egy vásárló egy tokiói üzletben. A második generációs robotot kizárólag feketében lehet kapni, a ruháit és egyéb kiegészítőit pedig neves divatmárkákkal közösen tervezték.

LOVOT, robot, szeretet
A szeretetre vágyó LOVOT. Fotó: MTI/EPA/Franck Robichon

Szeretni egy embert – vagy egy robotot

„Célunk egyszerű: olyan robotot készíteni, amely boldoggá tesz téged. Amikor megérinted a LOVOT-ot, öleld magadhoz, de az is elég, ha csak nézed, mert azt fogod tapasztalni, hogy ellazulsz, és jobban érzed magad. Kicsit olyan ez, mintha szeretetet éreznél egy másik ember iránt” – olvasható a robotnak szánt honlapon, ahol hozzáteszik: a robot reagál a hangulatunkra, és mindent megtesz, hogy örömmel, energiával töltsön fel minket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.