2024 legmegdöbbentőbb világrekordjai – gyerekektől

Tucatszámra felhúzott pulóver, egy ötéves jógaoktató és a világ legnagyobb tizenéves tenyere-talpa – a 2024-es év számos olyan különleges Guinness-rekordot hozott, amelyek gyerekek és tinédzserek nevéhez fűződtek.

A 2024-es év számos emlékezetes pillanatot hozott, beleértve Guinness-rekorder teljesítményeket is. Ez utóbbi pedig nem csak a felnőttekre érvényes. A Guinness Világrekordok összegyűjtötte azokat a csúcsfelállítási és -döntési sikereket, amelyek révén egytől egyig fiatalkorúak tettek szert hangos hírnévre. Lássuk tehát, mi mindenben tudta felülmúlni az új generáció a korábbiakat a mögöttünk álló esztendőben.

A labdazsonglőr tinilány

A 16 éves brit Isabel Wilkins amióta csak az eszét tudja, rajong a labdarúgásért. Mi több, hihetetlenül jól is bánik a bőrrel: 2023-ban világbajnok lett freestyle futballban. Nem ült azonban sokáig a babérjain, hiszen 2024 elején máris felállított négy újabb világrekordot négy különböző trükk-kategóriában. Az alábbi videóban az is látható, pontosan hogyan tette ezt.

Rétegesen öltözködött

A washingtoni Sophia Hayden szintén nagyon fiatal még, de már bekerült a Guinness Világrekordok nyilvántartásába. Ehhez összesen 45 pulóvert húzott magára egyszerre. És hogy mi volt a siker kulcsa? Az okos stratégia. Először ugyanis kisebb méretezésű darabokat vett fel, majd ahogy sokasodtak rajta a ruharétegek, úgy bújt egyre nagyobb pulcsikba.

Matekzseni Indiából

Bátran kijelenthetjük, hogy a 13 éves Árjan Sukla úgy tud számolni, ahogy a felnőttek zöme sem lenne képes. Az indiai Mahárástra államban élő fiatal egy olasz tévéműsorban adta tanúbizonyságát, hogy nagyon ért a számokhoz. Fejben adott össze 50 ötszámjegyű számot alig 25,19 másodperc alatt. Ez azt jelenti, hogy egyetlen összeadáshoz nem egészen fél másodpercre volt csupán szüksége!

„A hajam is a részem”

Reuben Looks Twice Jr. az indián lakota nép tagja, családjával a dél-dakotai Rapid Cityben él. A 16 éves fiú haját kétéves kora óta nem vágták le, amely így mára 161 centiméter hosszúra nőtt, ezzel pedig ő lett a leghosszabb hajú tizenéves fiú a világon. „Kulturális okokból a lakoták mind hosszúra növesztik a hajukat. Az is a nagink (lélek – a szerk.) része ugyanis. Hozzátartozik ahhoz, aki vagyok. Büszke vagyok rá, hogy a családomat és a lakota népet képviselhetem” – árulta el az újdonsült Guinness-rekorder.

Görkorcsolyás trükkök duplán

Egy svájci ikerpár, a 14 éves Naemi és Alena Stump egészen különleges hobbinak hódol. Közös szenvedélyük a szinkrongörkorcsolyázás, technikájukat pedig mára tökélyre fejlesztették. Tavaly két világrekordot is felállítottak együtt: fél perc alatt 11, egy perc alatt 21 szinkronizált trükköt mutattak be egy 3,9 méteres rámpán. Elmondásuk szerint a hihetetlen teljesítmény titka az, hogy jól ismerik egymást, és anélkül is tudják, mire gondol a másik, hogy kommunikálniuk kellene.

Szakmát szerzett az ötéves fiú

A legtöbb ember hosszasan, akár évtizedekig keresgél, mire megtalálja a számára legmegfelelőbb szakmát. Az indiai Pratjaks Vidzsaj viszont már a hatodik születésnapja előtt rátalált az álommunkára: 5 évesen és 337 naposan hivatalos jógaoktató-vizsgát tett a 200 órás képzés elvégzését követően. Ezzel ő lett szakmája valaha volt legfiatalabb képviselője. Célja, hogy az ősi jóga tudását szerte a világban elterjessze, ezáltal elősegítve, hogy minden ember egészséges és stresszmentes életet élhessen.

Mágus a középiskolából

Az ír Cillian O’Connor máris valóra váltotta gyermekkori álmát, pedig még mindig csak gyerek. A 15 éves fiú imádja a bűvésztrükköket, egyszersmind mesterien is űzi azokat. Guinness-rekorderi címet is szerzett 2024-ben azáltal, hogy egyetlen perc alatt 28 különböző trükköt mutatott be. Soha egyetlen 16 éven aluli kollégája sem volt még képes hasonlóra.

Nagy lábon él

A michigani Goodrich városában élő Eric Kilburn a többiekhez képest egészen eltérő módon lett világrekorder: neki van ugyanis a legnagyobb lába és keze a tinédzserek között. A belső talphossza 34,3 centiméter, a tenyérhossza pedig 23,2 centiméter. Mindkét adat felülmúlja az átlagos felnőtt férfiakét. Eric ötödikes kora óta nem talál magának cipőt a cipőboltokban, amióta azonban híressé vált, nagy cipőgyártó cégek támogatják egyéni igényeihez igazított cipőkkel és bakancsokkal.

A legfiatalabb rovatvezető

A brit Aneeshwar Kunchala elkötelezett környezetvédő, aki már egészen fiatalon küldetésének tekinti a Föld megmentését. Emellett kétszeres Guinness-rekordernek vallhatja mint a legfiatalabb dokumentumfilmes és rovatvezető egy újságnál. Nyolcéves korára ugyanis saját rovata van a gyermekeknek szóló First Newsnál, emellett ő a Sky Kids COP27 – Six Ways to Save Our Planet (Hat lehetőség bolygónk megmentésére) című dokumentumfilmjének narrátora.

Borítókép: Guinness World Records

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

zuhanyzás gyakorisága
65 év felett elég lenne csak ennyiszer zuhanyozni egy héten – A kíméletesség fontosabb a gyakoriságnál
23 beteg halt meg a szegedi térdprotézis-várólistáról, mielőtt még sorra kerültek volna
gyógyszerszedés
Ha így veszed be a gyógyszert, nem fog hatni – 7 gyakori hiba, amit sokan elkövetnek
kutya viselkedése
Miért esznek a kutyák ürüléket? Meglepő választ adtak a szakértők – Mutatjuk, hogyan szoktathatod le erről kedvencedet
gyógynövények
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: -2 °C

Napos idő várható kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. A légmozgás általában gyenge vagy mérsékelt marad.A csúcshőmérséklet 9 és 16 fok között alakul, északkelet felől délnyugat felé haladva mérhetjük a magasabb értékeket. Késő estére általában -4 és +4 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra ugyan nem kell számítani, de a hajnali minimumok még sokfelé fagypont alakulnak, így a gyors napközbeni melegedés intenzív hőingást eredményez.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A méz tényleg egészségesebb, mint a fehér cukor? – Teszteld tudásodat Az egészséges táplálkozással kapcsolatban számos tévhit terjed. Most letesztelheted, hogy vajon téged is sikerült-e némelyikkel megvezetni.
kvíz
A zsírszegény étel mindig egészségesebb: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Tudod, hogy egy nap maximum mennyi cukor és só fogyasztását ajánlják a szakértők? Tisztában vagy a feldolgozott élelmiszerek rendszeres fogyasztásának hatásaival? A zsírszegény ételek mindig egészségesebb választásnak számítanak? Teszteld az egészséges táplálkozással kapcsolatos tudásodat legújabb kvízünkben!