Már ennyi alkohol is nagyon káros

Nem igaz az elmélet, miszerint napi egy-két pohár szeszes ital megvéd a szélütésről - közölték brit és kínai kutatók egy nagyszabású genetikai kutatás eredményei alapján.

Minél több alkoholt fogyaszt az ember, annál inkább emelkedik a vérnyomása, ráadásul a stroke kockázata is jelentősen megnő. Sőt, még a mérsékelt alkoholfogyasztás sem tesz jót az egészségnek - figyelmeztetnek a kutatók, akik mintegy félmillió kínai felnőtt adatai alapján készítették el tanulmányukat.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint a világon mintegy 2,3 milliárd ember fogyaszt szeszesitalt, az átlagos napi fogyasztás 33 gramm tiszta alkohol. Ez három deciliter bornak, 750 milliliter sörnek és két 40 milliliter röviditalnak felel meg. Ha kíváncsi, hogyan hat önre, ha nem iszik alkoholt, kattintson ide!

Az alkohol káros hatásai

A résztvevők közül sokan az alkohollal szembeni genetikai érzékenység miatt nem fogyasztottak alkoholt. Az alkoholisták viszont naponta négyszer vagy többször ittak szeszes italokat, főként röviditalokat. Esetükben jelentős vérnyomás-növekedést mutattak ki, valamint 35 százalékkal nőtt a stroke kockázata.

mentő, agyvérzés, sztrók, stroke, szélütés
A mérsékelt alkoholistákat is fenyegeti a stroke kockázata. Fotó: 123rf

A mérsékelt alkoholisták - vagyis a napi 10-20 gramm tiszta alkoholt fogyasztók - esetében is nőtt a szélütés kockázata, 10-15 százalékkal. "A tanulmány fő üzenete, hogy a stroke tekintetében a mérsékelt alkoholfogyasztásnak nincs védő hatása" - magyarázta Csen Zseng-ming, az Oxfordi Egyetem népegészségügyi karának professzora, a tanulmány társszerzője.

A világon az egy főre jutó legtöbb alkoholt Európában fogyasztják. Ez annak ellenére is igaz, hogy 2010 óta 10 százalékkal csökkent a kontinensen az alkoholfogyasztás a WHO szerint.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra