A heroin, az ópium egyik összetevőjének, a morfiumnak módosított vegyülete. A heroin gyorsabban szívódik fel, így hatékonyabb fájdalomcsillapítást reméltek tőle, azonban a heroin éppúgy függőséget alakít ki, mint a morfium. 1874-ben állították elő.

Tipológia:

opiát

Hatóanyaga:

diacetil-morfin

Alternatív megnevezés:

H, Hercsi, Hernyó, Barna

Miről ismerhető fel?

A heroin tisztán fehér por, finom szemcsékkel. Előfordul azonban sötétebb árnyalatokban is, esetleg szürke, barna vagy teljesen fekete színben. A szín a hozzákevert anyagoktól függ, mely lehet cukortól a sztrichninig szinte bármi.

Felhasználási mód:

Leggyakrabban intravénásan vagy inhalálva fogyasztják.

Hatása:

A heroin rendkívül gyorsan hat: intravénásan szinte azonnal, inhalálva egy-két perc alatt kifejti hatását. A szer bevitele után általában eufóriát érez a fogyasztó, de az is megtörténhet, hogy az első reakció nem a legkellemesebb. Előfordulhat hányás , szájszárazság, felforrósodott bőr. Általánosabb azonban a feszültség csökkenése, a túláradó önbizalom, az örömérzet. Az első hatások után még órákig bódultan érzi magát a szert használó, ami lelassult szívveréssel, légzéssel és egyéb testi funkcióváltozásokkal jár együtt. A többi ópiumszármazéktól eltérően a hatások viszonylag rövid időn belül (3-4 óra) elmúlnak, és sajnos a függőség is meglehetősen gyorsan kialakul. A heroin utáni vágy itt a legerősebb az ópiumszármazékok körében. A tolerancia gyors kialakulása miatt egyre nagyobb dózisokban kell használni a szerből, hogy legalább az általános, megszokott érzést nyújtsa a heroin; egy idő után azonban már a dózis növelése sem vezet eufóriához.

Veszélyei:

A hosszabb intravénás használat egyik következménye a vénák tönkremenetele. Károsodhatnak a szívbillentyűk is, valamint ízületi gyulladások léphetnek fel. A közös tűhasználat egyik legkomolyabb következménye a fertőző betegségek ( AIDS , hepatitisz) terjedése. Tartós használat során legyengül az immunrendszer. Étvágytalanság alakul ki, ami testsúlycsökkenéssel jár. A heroin ártalmasságát növelik az utcai használatban hozzákevert anyagok. Mivel ezek a hozzáadott anyagok a szervezetben nem oldódnak fel teljesen, blokkokat alakíthatnak ki a tüdőben, vesében, az agyhoz vezető vérerekben, így számtalan fertőzésért és további betegségért lehetnek felelősek. Könnyű túladagolni a kábítószert, hiszen soha nem lehet tudni, hogy milyen tisztaságú az utcán vásárolt szer.

Túladagolási tünetek:

Mivel könnyű túladagolni és erős függőséget okoz, az egyik legveszélyesebb kábítószernek tartják. A túladagolás tünetei a tűhegynyire szűkült pupillák, a csökkenő testhőmérséklet, a felületes légzés, a hideg és nyirkos bőr. A túladagolt kómába eshet, majd lassan minden belső szerve felmondja a szolgálatot. Túladagolás esetén a gyors orvosi segítség alapvető fontosságú, mivel opioid antagonista naltrexonnal a túladagolás többnyire kezelhető.

Elvonási tünetei:

Nyugtalanság, izzadás, libabőrözés és hidegrázás, csont- és izomfájdalmak, alvászavar, ingerlékenység, hangulatingadozás.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!