Megmondja a telefonunk, depressziósak vagyunk-e

Új mobilapp készül, amely kikövetkezteti fizikai és mentális egészségünket az olyan jelekből, hogy milyen gyakran beszélünk barátainkkal, milyen sokáig beszélünk velük, mikor megyünk és hova, milyen messze megyünk lakhelyünktől, vagy milyenek az alvási szokásaink.

A Ginger.io névre hallgató app még azt is megteszi, hogy naponta többször kérdéseket tesz fel felhasználóinak, hogy kiderítse, hogyan érzik magukat. Az app készítői szerint a program felépíti a rendszert, ami szerint élünk: milyen a napirendünk, hova járunk, kikkel beszélünk. Ha pedig úgy tűnik, hogy valami nagyon nincs rendben, akkor riasztást küld nekünk és az egészségünk iránt aggódóknak (azaz annak, akit még beállítunk). A program jelenleg a depresszióra, a bipoláris és nyugtalansági zavarokra, illetve szkizofréniára fókuszál.

Az unipoláris depressziót a hangulati és az érzelmi élet zavara, a gondolkodás meglassulása és az aktivitás csökkenése jellemzi. Olyan állapot, amelyben az élet sivárnak, terhei nyomasztónak tűnnek. A hangulati élet zavarait testi tünetek jelentkezése kíséri. Elnevezésében az "unipoláris" azt jelöli, hogy a hangulat csak egy, méghozzá negatív irányban tér el, és nem kíséri időszakos felhangoltság. Tudjon meg többet a tünetekről és a kezelésekről, kattintson ! A mobilapp fejlesztői elsősorban orvosoknak ajánlják az appot, hogy azokkal a páciensekkel ismertessék meg, akiknek valóban szükségük lehet egy ilyen "jelzésre". A kitalálók mindezek mellett aktívan kutatják a program más lehetséges felhasználási területeit is: például azt, hogy mennyire lehetne a szívroham előrejelzésére is használni.

A szóban forgó app gyakorlatilag egy új típusú mikroszkóp , amely segít számszerűsíteni és megérteni a körülöttünk lévő világot, különböző betegségek szemszögéből. Az app használata már csak azért is szerencsés lehet, mert a kórházak a korábbi pácienseikkel többek között úgy tartják a kapcsolatot, hogy véletlenszerűen felhívják őket és egészségügyi állapotukról érdeklődnek. Az ilyen távkapcsolatok pedig statisztikailag sem szerencsések: az újra előjövő tünetekkel küszködő páciensek mintegy 20 százaléka kap csak hívást.

A felhasználási lehetőségek azonban kifejezetten nagy mozgásteret adnak: a Duke University kutatói például műtét után lévő betegek állapotát követik le ezzel az appal, gyógyulási folyamataikat, kiújuló fájdalmaikat figyelik. Míg más orvosok az okostelefonok felhasználási mintáiból képesek megmondani azt, hogy az időskori felhasználóknál a pszichózis mely tünetei érzékelhetők.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Lassan tovább csökken a felhőzet, így az ország nyugati, délnyugati harmada kivételével már döntően napos, gyengén felhős idő várható. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!