Tényleg van kedvenc gyerek a családokban?

Még ha nem is tudatosul bennük, a többgyermekes családokban a szülők hajlamosak kivételezni fiatalabb és barátságosabb, együttműködőbb gyerekeikkel illetve a lányokkal – állítják új tanulmányukban amerikai kutatók.

„Valószínűleg a legtöbb szülő könnyebben tud kötődni egyik gyermekéhez, mint a másikhoz, álljon emögött akár a személyiség, a születési sorrend, a nem vagy egyéb tényező, például közös érdeklődés. Érdemes megfigyelni ezeket a mintázatokat önmagunkban. Illetve figyeljünk oda arra, hogyan reagálnak gyermekeink azokra a helyzetekre, amelyek során úgy érezhetik, eltérően kezeljük őket” – idézi a Brigham Young Egyetem közleménye Alex Jensen professzort, a Psychological Bulletin című folyóiratban megjelent tanulmány első szerzőjét. Jensen szerint fontos megérteni, hogy ezek a családi dinamikák nem csupán a testvéri rivalizálásról szólnak, hanem a gyerekek lelki jólétéről is. A szakember korábbi kutatásaiból ugyanis kirajzolódik, hogy azok a gyerekek, akik úgy érzik, kevésbé szeretik őket szüleik, többnyire több mentális egészségügyi problémával küzdenek, illetve hajlamosabbak a problémás viselkedésre úgy otthon, mint az iskolában.

család társasjátékozik otthon
Egy új kutatás szerint lehetséges, hogy a szülők kivételeznek egyik gyerekükkel a családban. Fotó: Getty Images

Jensen és munkatársai különböző forrásokból több mint 19 ezer személy adatait elemezték a szülői preferenciákra vonatkozóan. Eredményeik alapján a szülők általában hajlamosak előnyben részesíteni a lányokat a fiúkkal szemben, noha ezt a gyerekek ritkábban érzékelik. Hasonlóképpen fontos tényező a személyiség: a barátságosabb, kedvesebb, felelősségteljesebb gyerekekkel többnyire szintén jobban bánnak a szüleik. Jensen reméli, hogy a tanulmány segít felszínre hozni olyan családi folyamatokat, amelyeket sokan éreznek, mégis ritkán beszélnek róluk. A szülői kivételezés, akár tudatos, akár nem, nagyban meghatározza úgy a testvéri kapcsolatokat, mint az egyéni hogylétet. Ha a szülők felismerik ezeket a mintázatokat, úgy szorosabb családi kötelékeket lehetnek képesek kialakítani.

„Időnként a szülők annyira aggódnak amiatt, hogy azonos módon nevelik-e a gyerekeiket, hogy közben figyelmen kívül hagyják az egyéni szükségleteiket. Nem az a célunk, hogy a szülőkben bűntudatot keltsünk. Ehelyett tekinthetnének úgy erre a kutatásra, mint bátorításra, hogy keressék azokat a pontokat az életükben, ahol anélkül fejlődhetnek, hogy túlzásokba esnének” – hangsúlyozta Jensen. Fél szemmel mindig figyelj azokra a dolgokra, amelyek igazságtalannak tűnhetnek. A gyerekeid el fogják mondani, ha úgy gondolják, hogy valami igazságtalanul történik velük. Hallgasd meg őket figyelmesen ilyenkor! Talán csak nem jó szemszögből nézik a dolgot, vagy nem értik pontosan, de az is lehet, hogy neked kell a szülői viselkedésedben változtatnod. Légy biztos abban, hogy nyitott vagy ez utóbbira” – javasolja a szakember.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!