Pozitív változás az örökbefogadásban

Egyre fiatalabb korban válnak örökbefogadhatóvá a gyerekek, ami hozzájárul a sikeres beilleszkedésükhöz – hangsúlyozta Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára egy szakmai konferencián.

Az örökbefogadásra várakozók egyre elfogadóbbak a gyermekek nemét, életkorát és egészségi állapotát tekintve. Volt már példa három testvér együttes örökbefogadására, de könnyebben találnak szerető családra a fogyatékossággal élők, illetve a tartósan beteg gyermekek is – mutatott rá Hornung Ágnes a Családbarát Magyarország Központ és az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat budapesti fórumán.

örökbefogadás
Egyre fiatalabb korban válnak örökbefogadhatóvá a gyerekek itthon. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

Nincs különbség

Az államtitkár szerint Magyarországon évente mintegy ezer gyermek örökbefogadási eljárása zajlik. Ez a szám az elmúlt két évben a koronavírus-járvány miatt kismértékben csökkent, de idén várhatóan ismét eléri, sőt, akár meg is haladhatja az ezres nagyságot. Hornung Ágnes azt mondta, az állam feladata megfelelő támogatásban részesíteni az örökbefogadást választó családokat. „Számunkra nincs különbség azon családok között, amelyeket a vér szerinti kötelék vagy az örökbefogadási eljárás sikere köt össze” – hangoztatta, hozzátéve, az örökbefogadó családok ugyanolyan támogatásban részesülnek, mint mások.

Ugyanúgy igénybe vehetik a családtámogatásokat, az otthonteremtési programot, és adókedvezményben is részesülnek. Ezen felül az örökbefogadási díjjal, az örökbefogadói gyessel, valamint az ismerkedés idejére szóló 10 nap munkavégzési mentességgel biztosítják, hogy a családi kötelék a gyermekek érdekeinek legmegfelelőbb módon alakulhasson ki.

Az örökbefogadás módszertana

Szuromi-Kovács Ágnes, a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője is felszólalt az eseményen, és arról beszélt, hogy ők dolgozták ki az örökbefogadás egységes módszertanát. Leszögezte továbbá, hogy ennek szakmai alapjait a család- és szociálpolitikai intézet által 2013-ban kidolgozott hét szakmai szabályozó és az örökbefogadás utánkövetésének módszertani útmutatója adta. E módszertan hiánypótló tartalmával más szintre emelte a családbarát központ örökbefogadáshoz kapcsolódó munkáját.

Emellett a kutatásban feltérképezték az örökbefogadás intézményrendszerét és az örökbefogadásban érintettek szerepét Magyarországon. Kiemelten vizsgálták azt is, hogy milyen az örökbefogadó családok viszonyulása a roma származású, a krónikus betegséggel vagy fogyatékossággal élő gyerekekhez. A kutatások eredményeiről később a konferencián számolnak be – közölte Szuromi-Kovács Ágnes.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Élénk, majd délelőttől erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.