Kik fogadhatnak ma örökbe Magyarországon?

Hazánkban az örökbefogadás intézményét szigorú törvényi szabályozás rendszerezi, ezért számos akadályt sikerrel kell vennie a jelentkezőknek ahhoz, hogy családjukba fogadhassanak egy gyermeket.

A Polgári Törvénykönyvben foglaltak értelmében csak az a cselekvőképes személy lehet örökbefogadó, aki elmúlt 25 éves, az adoptálni kívánt gyermeknél pedig legalább 16, de legfeljebb 45 évvel idősebb. Ha egy pár közösen szeretne gyermeket örökbe fogadni, úgy a korra vonatkozó megkötésnek egyiküknél kell csak érvényesülnie, testvérek befogadása esetén pedig az idősebb gyermek életkora a meghatározó.

Nem fogadhat ugyanakkor örökbe a törvény szerint, aki ellen a szülői felügyelet megszüntetését vagy a közügyektől való eltiltást kimondó jogerős bírósági ítéletet hoztak, sem pedig az, akinek gyermeke átmeneti vagy tartós nevelésben van.

Az örökbefogadás különleges lélektani helyzetet teremt, amelynek összesen öt szereplője van - egy gyerek és négy szülő.

Bár a kiskorú gyermek érdekében a gyámhatóság előnyben részesíti a házasságban élők általi örökbefogadást, élettársi viszonyban élő párok egyik tagja vagy egyedül élő személyek szintén nyújthatnak be kérelmet az adoptálásra vonatkozóan.

Teljes körű átvizsgálás

A jelentkezőket a gyámhatóság a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálattal (Tegyesz) együttműködve részletes vizsgálatnak veti alá. Ennek során felmérik az egészségügyi és pszichológiai alkalmasságot: a szülőjelölt nem szenvedhet a gyermek megfelelő ellátását veszélyeztető fogyatékosságban vagy betegségben, pszichotikus zavarban, kábítószer- vagy alkoholfüggőségben , valamint fontos, hogy motivációja és nevelési elvei megfelelőek legyenek. Elengedhetetlen a megfelelő otthoni környezet is, ennek teljesülését a szakemberek a lehetséges örökbefogadók saját lakóhelyén vizsgálják meg.

Egyénileg is válhat valaki örökbefogadóvá, nem kitétel a házasság vagy párkapcsolat
Egyénileg is válhat valaki örökbefogadóvá, nem kitétel a házasság vagy párkapcsolat

Minden szülőjelöltnek részt kell vennie egy önköltséges örökbefogadói tanfolyamon is, ami egy interaktív csoportfoglalkozás keretei között megerősítheti őket elhatározásukban, vagy adott esetben segít számukra meghozni a döntést, hogy inkább álljanak el az örökbefogadástól.

Véges az alkalmasság

Mindezek nyomán, továbbá a jövedelmi viszonyok áttekintése után a gyámhatóság állapítja meg végül a jelentkezőkről, alkalmasak-e az örökbefogadásra. Az így hozott határozat 3 évig hatályos, valamint további egy évvel meghosszabbítható. Ha ez idő alatt sem sikeres az örökbefogadás, úgy - a tanfolyam kivételével - a teljes előzetes vizsgálati eljárást meg kell ismételni.

Amennyiben valakinek az örökbefogadóvá válásra vonatkozó kérelmét a gyámhatóság elutasította, egy éven belül nem nyújthat be újabb jelentkezést sehol az országban.

Magát az örökbefogadást nem engedélyezi a gyámhatóság, ha az a gyermek érdekeivel ellentétes vagy közérdeket sért. Tilos továbbá a haszonszerzés: az örökbefogadásban résztvevők egyike sem nyerhet az eljárásból az indokolt költségeket meghaladó bevételt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul, míg késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.