Készüljön adventi naptárunkkal az ünnepekre

A HáziPatika.com idén is adventi naptárral várja az olvasóit, szentestéig minden nap egy új cikkel segítjük az ünnepre való hangolódást. Sorozatunkkal ezúttal a magányra és annak veszélyeire is felhívjuk a figyelmet.

Advent az év egyik legszebb időszaka, amely a keresztény kultúrkör talán legfontosabb ünnepét vezeti elő. A szentestét megelőző hetekben lelkünket úgy díszítjük fel napról napra a karácsony szellemiségével, ahogy a fenyőfára aggatjuk fel a díszeket. Az ünnep legfontosabb értékei: a család, a szeretet, illetve a másokkal való törődés kerül ilyenkor előtérbe, az év lezárása felé közeledve pedig egymás, és kicsit önmagunk felé is fordulunk. Ebben az ünnepi hangolódásban nyújthat segítséget egészségnaptárunk, amelyben szentestéig minden nap az adventi időszak egy fontos üzenetét nyújtjuk át olvasóinknak. A naptár cikksorozatának központi témái idén az összetartozás, az egymással való törődés fontossága, illetve az elmagányosodás veszélyei lesznek.

Hangolódjunk együtt az ünnepekre

A tavaly berobbant koronavírus-járvány alaposan felforgatta az életünket és jelentős hatással van idén is az ünnepi készülődésre. A kórokozó terjedését megállító intézkedések kulcsfontosságúak ahhoz, hogy mindannyian békében és biztonságban tölthessük az ünnepket, a karantén és a szociális távolságtartás azonban távolabb sodorta egymástól az embereket. Ezért is tartottuk fontosnak, hogy adventi naptárunkkal idén az összefogás erejére hívjuk fel a figyelmet, kiemelve, mennyire komoly gondot jelent a magány a társadalom egy részének.

Idén is adventi naptárral várjuk olvasóinkat.
Idén is adventi naptárral várjuk olvasóinkat.

Adventi cikksorozatunkban ennek szellemében foglalkozunk többek között az egyedül élő, idős embereket támogató civil csoport munkájával, a lelkisegély telefonszolgálatnál dolgozók mindennapjaival, de felkeressük a Máltai szeretetszolgálat munkatársait is. Szó esik majd arról, hogyan készíthetünk közösen a családdal karácsonyi dekorációt, hogyan ismerkedjünk 50 felett, vagy hogy miként változtak az ünnepi hagyományok az évtizedek alatt.

Tartsanak tehát velünk 24 napon át, és nyissanak ki minden nap egy új ablakot. Kellemes olvasást és készülődést kívánunk!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +13 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett legalább többórás, hazánk északi felén sok napsütés várható, hiszen nyugat felől - főként a déli országrészbe - vastagabb felhőzet érkezik. Helyenként hazánk délnyugati felén eső, zápor, akár egy-egy zivatar sem kizárt. Az északnyugati, északi szél nagy területen megélénkül, néhol - főként a csapadékgócok környezetében - erős lökések is előfordulhatnak.A csúcsérték 24 és 31 fok között valószínű nyugaton az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékekkel. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!