Jobban elhíznak az egykék

A Göteborg Egyetem svéd kutatócsapatának megfigyelése szerint azok a gyerekek, akik testvér nélkül nőnek fel, nagyobb eséllyel lesznek túlsúlyosak, mint testvérrel rendelkező kortársaik.

A kutatást vezető Monica Hunsberger munkatársaival 2 és 9 év közötti egykéket tanulmányozott, és kiderült, hogy ezek a gyerekek ötven százalékkal nagyobb eséllyel voltak elhízottak , mint azok, akiknek legalább egy testvérük volt, és ez az arány akkor is fennállt, ha egyéb környezeti tényezőket - például a nemet, a születési súlyt, a szülők súlyát, vagy a tévénézéssel töltött időt - is figyelembe vettek.

A vizsgálatban szereplő 12 700 gyerek nyolc különböző európai országból - többek között Svédországból, Olaszországból, Németországból és Spanyolországból - származott, és a kutatás során a szülőktől a gyerekek testtömeg-indexét, étkezési szokásait, valamint a televízió előtt, illetve a szabadban töltött óráik számát is kikérdezték.

A című lapban megjelent tanulmány készítői a jövőben további vizsgálatokra készülnek a témával kapcsolatban, hogy a fenti jelenség hátterében álló, egyelőre még ismeretlen okokat is fel tudják deríteni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.