Ilyen idős kortól internetezhet önállóan egy gyerek

A tanévkezdéssel harmadikosok ezreinek órarendjében jelenik meg a digitális kultúra, és ezzel hivatalosan is belépnek az online világba – hívta fel a figyelmet a Médiaunió Alapítvány.

A digitális kultúra tanórák lesznek az első tudatos pillanatok az interneten, az első jelszó kiválasztása pedig alapjaiban határozhatja meg a gyerekek hozzáállását a netes biztonsághoz – idézi az alapítvány pénteki közleménye Fülöp Hajnalkát, a Kütyüjogsi tanácsadóját. Problémaként említette, hogy az erős jelszóhasználat a felnőttekre sem jellemző, és érdemesnek nevezte a kétfaktoros hitelesítés, valamint a jelszógenerátorok használatát is.

kislány okostelefon
A szakértő szerint 12 éves korig érdemes várni azzal, hogy a gyerekek önállóan is használják az internetet. Fotó: Getty Images

Tapasztalatai szerint az alsó tagozatban viszonylag kevés gyereknek van okostelefonja, de felsőben a többségük már rendelkezik valamilyen eszközzel. Ezt támasztja alá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) felmérése is, amely szerint három év alatt megduplázódott a 7-8 éves korosztályban mobiltelefonnal rendelkezők száma.

Fülöp Hajnalka kiemelte, hogy a szülői példamutatás fontos: a kép- és adathasználat szabályaiban, a kiegyensúlyozott online kommunikációban egyértelműen a szülő a minta. A teljes tiltást kontraproduktívnak és életszerűtlennek tartja, és azt tanácsolta, hogy ha korlátoznak a szülők, azt okosan tegyék.

A legfrissebb svéd ajánlás szerint kétéves kor alatt nem lenne szabad képernyő elé engedni a gyerekeket.

Az okostelefonok iskolai tiltása kapcsán azt javasolta: többször beszélgessenek a szülők a gyerekekkel, akik így megérthetik, mitől szeretnénk megvédeni őket. A figyelem elterelése, az idegrendszer megterhelése, az online bántalmazások, az engedély nélküli kép-, videó- és hangfelvételek készítése, majd közzététele valós probléma – tette hozzá. Az oktató szerint az interneteléréssel rendelkező kütyük önálló kezelésével legalább 12 éves korig érdemes várni, addig a közös felfedezést, a kontroll alatti digitális eszközhasználatot javasolta.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.