Így készüljünk stressz nélkül az ünnepre

A karácsony a szeretet és a békesség ünnepe, ennek ellenére a megelőző időszak sokak számára a folytonos bosszúság és kapkodás jegyében telik. A szakember szerint egyáltalán nem szükséges, hogy így legyen.

Az ünnepi időszak során jelentkező érzelmi viharokról számos kisebb-nagyobb kutatás készült az elmúlt évek során. Egy tavaly publikált tanulmány szerint például a karácsonyi bevásárlás nagyjából olyan hatással van szívverésünkre, mintha lefutnánk egy maratont, míg egy 2012-es amerikai felmérés kimutatta, hogy a megkérdezettek 45 százaléka számára olyan mértékű pénzügyi nehézségekkel jár a karácsony, hogy legszívesebben inkább egy az egyben le is mondana az egészről. Egy üzleti tanácsadó cég munkatársai egy 2006-os telefonos felmérésük segítségével azt is megállapították, hogy az évnek ez az időszaka a népesség 38 százalékánál jár több stresszel, mint a többi hónap. Ennek három legtöbbször említett kiváltó tényezője az idő- és a pénzhiány, illetve az ilyenkor szokásos kereskedelmi marketinghadjárat volt, továbbá közvetlenül ezek után következett a sorban az ajándékozás okozta érzelmi nyomás.

karácsonyi ajándékozás, ünnepi készülődés, advent, karácsony, stressz
A karácsony akkor lesz igazán boldog, ha nem csinálunk belőle feladatot

Hol rontjuk el az ünnepet?

"A legfontosabb az lenne, hogy ne csináljunk feladatot a karácsonyból" - hívta fel a figyelmet Bodnár Csilla pszichoterapeuta, gyermek-szakpszichológus. A szakember szerint az egyik legáltalánosabb hiba, hogy mindent az utolsó pillanatokra hagyunk, emiatt aztán végül szinte éppen csak beesünk a karácsonyfa köré, mint egy futó a célba. Az utolsó pillanatig dolgozunk, mindent el akarunk még gyorsan intézni, hogy nyugodtan tudjunk szabadságra menni. Emiatt viszont nem igazán marad időnk felkészülni arra, hogy ünnepelve egy kicsit befelé és a családunk felé forduljunk. Pedig nagyon fontos lenne, hogy teremtsünk némi időt a ráhangolódásra.

Japán, Etiópia, Mexikó - hogyan ünneplik az emberek a karácsonyt a Föld tőlünk távol eső vidékein? Részletek itt.

Szintén a boldog, önfeledt pillanatok útját állhatja, ha puszta pihenőidőként tekintünk az ünnepre, hiszen az egész éves munka okozta minden fáradtság ellenére sem szerencsés, ha ez a három nap csupán annyit jelent, hogy végre kipihenhetjük, kialudhatjuk magunkat. Ez a hozzáállás ugyanis rendkívül megnehezíti, hogy azzal az érzéssel vegyünk részt a karácsonyban, hogy végre akad egy kis időnk, amelyet szeretteinkkel együtt közösen és aktívan tölthetünk el.

Az ajándékvásárlás ugyancsak jellemző stresszfaktor ebben az időszakban. Akadnak, akik a problémát egyetlen huszárvágással igyekszenek megoldani, egészen pontosan úgy, hogy teljes egészében kizárják az ünnepből az ajándékozást. Csakhogy a pszichológus szerint ez nem feltétlenül célravezető. "Az ajándék mindenféleképpen meglepetés. Az ehhez köthető misztikus gondolatok pedig különösen a gyermekek számára nagyon fontosak, akik szeretik elhinni, hogy a Jézuskától kapnak valamit, ráadásul nem azért, mert jók vagy ügyesek voltak, hanem egyszerűen csak azért, mert szereti őket. Emellett az ajándékozást is érdemes úgy felfogni, hogy ezzel gondolunk a másikra. Ha pedig megpróbálunk valami nagyon személyes ajándékot venni vagy készíteni, akkor addig is készítjük a lelkünket a szeretteinkkel való törődésre és az ünnepi hangulatra. És nem igaz az sem, hogy erre nincs időnk: a buszmegállóban állva, autóvezetés közben vagy éppen a boltban sorba állva is bármikor gondolhatunk arra, akit szeretünk, illetve arra, hogy vajon mivel tudnánk neki igazán örömet okozni" - mutatott rá a szakember.

Kitért rá továbbá, hogy mentálhigiénés szempontból is hasznos, ha szeretettel gondolunk másokra. A mai kor egyik nagy veszélye ugyanis a kiégés , márpedig ettől éppen a személyes kapcsolatok képesek megóvni az érintetteket. "Ezek a kapcsolatok nekünk is örömet adnak, és nem azért, mert teljesítettünk valamit, hanem önmagában annak köszönhetően, hogy szeretettel kötődhetünk másokhoz. Fontos, hogy ezeket a gondolatokat és ezt a viszonyt másokhoz és a világhoz megtartsuk magunkban, amihez persze szükség van némi tudatosságra" - fogalmazott Bodnár Csilla.

A tökéletes ajándék nem drága

Annyit kell adnom, amennyit a másiktól kaptam - ez a gondolat sok ember karácsonyát tönkreteszi, pedig sokkal érdemesebb lenne más szemlélettel vizsgálni az ajándékozás kérdését. Az adok-kapok terén kialakuló versengésen mindenképpen felül kell emelkedni, így tehát mindenki valóban csak annyit adjon, amennyit tud. Nem minden fejezhető ki ugyanis pénzben, így nem ördögtől való úgy elfogadni egy ajándékot, hogy értékét kizárólag az határozza meg, amilyen jó szívvel adták. Nincs ez ráadásul másként akkor sem, ha egy gyermeket szeretnénk meglepni karácsonykor.

"Egyszer ért egy érdekes élmény a munkám során ezzel kapcsolatban. Éppen az ünnepekhez közeledve járt nálam egy 5-6 év körüli kislány az anyukájával. A szobában volt egy kisméretű játékmaci, a kislány pedig azt mondta édesanyjának, hogy olyat szeretne ő is karácsonyra a Jézuskától. A szülő persze meglepődött a szerény kívánságon, én viszont igyekeztem megnyugtatni, hogy örüljön neki, hiszen ez a gyermeke vágya. A gyerekek ugyanis nem az értéke miatt vágynak egy-egy ajándékra, sőt bizonyos életkor alatt nem is tudják felmérni. Ők valójában csupán valami olyasmit szeretnének kapni, ami számukra örömet jelentene" - emelte ki a pszichológus. Az elhalmozást a gyerekek sem igénylik, emiatt nem érdemes tehát az egzisztenciális lehetőségeinket meghaladó költségekbe verni magunkat.

"A legfontosabb, hogy hozzáállásunk legyen szeretetteljes, és semmiképpen se csináljunk feladatot az ünnepből. Az ajándékozás kapcsán egész évben odafigyelhetünk arra, hogy mi az, aminek a másik örülne, és bizony meglepetéseket is egész évben lehet készíteni, nem kell mindent az utolsó pillanatra hagyni. Folyamatosan gondoljunk szeretteinkre, és akkor a karácsony nem is lesz olyan nehéz."

Nyitott szemmel a boltokban Mire kell odafigyelnünk, amikor a karácsonyi ebéd hozzávalóit válogatjuk a szupermarketben vagy a piacon? Az élelmiszerbiztonsági szakértő tanácsaiért kattintson ide .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra