A RESPeRATE jótékony hatása, hogy erőfeszítés nélkül képes lesz testének nyugalmi állapotát visszaállítani, beindítani testének öngyógyító mechanizmusait, vérnyomását tartósan csökkenteni.
A stresszről
A stressz napjaink velejárója, a szervezetünknek az őt érő erőteljes ingerre történő reakciója, a szervezetünk alkalmazkodó képességének tükröződése annak "visszajelzése" alapján. A stressz-hatások mai értelmezésünk szerint a szervezetünket érő kedvezőtlen, erőszakos, kellemetlen ingerek, és ezek feszültséget, szorongást, levertséget váltanak ki. Ezek a hatások nem csak intenzitásuk miatt, hanem sokféleségükből fakadóan is fokozott pszichés terhelést jelentenek. Ha túl sokáig és túl erősen hat a szervezetünkre negatív stressz, és a stresszkezelő készség és képesség nem megfelelő, akkor még szervi tünetek megjelenését is előidézhetik, kialakulhatnak pszichoszomatikus jelzések majd betegségek.
A túlfáradási stresszreakció figyelmeztet, ki kell kapcsolódni a megszokottból, csökkenteni a stressz-terhelést, vagy valamin változtatnunk kell. Ha nem lépünk, lép helyettünk a szervezetünk, és megbetegszünk, majd emiatt kell "kényszerpihenőre" mennünk.
Stresszkezelési lehetőségek
A nemkívánatos stresszhatásokat, a felgyülemlett feszültséget oldani vagy kezelni kell.
Vannak megtanulható technikák a stressz kezelésére. Így például a mindennapi stresszeink jelentős részét kitevő konfliktuskezelés is fejleszthető. Tartós stressznek számít, és egész bizonyosan kimerít, ha nem jut elég idő pihenésre, alvásra, nyaralásra. Az igazi pihenés 3-4 hetes folyamatos, kikapcsoló környezetváltozással egybekötött nyaralás lenne, vagy néhány hetes téli havas aktív pihenés. Mivel szűkölködünk az igazi pihenésre fordítható idővel és lehetőségekkel, ezért át kell alakítanunk szokásainkat, és a rekreációs, azaz szabadidős tevékenységünket valós lehetőségeinkhez kell igazítanunk az egészség megszilárdítása vagy visszaszerzése és megőrzése céljából.
Meg kell a napszakokban is ragadnunk minden rövid szabadidős lehetőséget. A fizikai aktivitás is fontos eszköz a stressz leküzdésében, akár ülő munkája van valakinek, akár fizikai munkát végez. Van, aki futással hagyja maga mögött a feszültségét, de van, aki lazító relaxációs gyakorlatokkal. A relaxációs technikáknak a lényege, hogy testünket a feszült, készenléti állapotból ellazult, relaxált állapotba hozzuk. Ekkor a szervezetünkben a vegetatív idegrendszerünkben következik be változás, az izgalmi szimpatikus hatással szemben felerősödik a lazító, ún. paraszimpatikus hatás.
NyugalomPont
Pont a mindennapi stressz hatásainak ellensúlyozására indul a NyugalomPont hálózat. Ezeken a pontokon lehetőség nyílik a stressz-szint megmérésére, annak csökkentésére, és a túlzott stressz által okozott káros következmények kivédésére vagy akár megelőzésére. Az igazi újdonság abban rejlik, hogy ez a stresszkezelési program az európai viszonyokhoz, életfelfogáshoz igazodva kínál megoldást. Lényege, hogy megtartja a keleti technikák alapjait, ám azokat a "nyugati életformára" igazított módon alkalmazza. Így épít az egyén igényeire és önállóságára.
Ehhez a relaxáló hatású programhoz nem szükséges személyi vezető vagy tréner. Ezáltal elérhetővé válik mindenki számára az a fajta nyugalom, ami korábban csak a "keleti tanítók" sajátja lehetett. A NyugalomPont-ok által közvetített módszer teljes mértékben beilleszthető a modern ember hétköznapjaiba.
Az első NyugalomPont:
Semmelweis Egyetem, Testnevelési és Sporttudományi Kar, Biomechanikai Tanszék
1123 Budapest, Alkotás u. 44., Tel: 487-9200/1252
RESPeRATE - egy lélegzésnyi lazítás
Egy új eszköz, a RESPeRATE készülék az európai viszonyokhoz, életfelfogáshoz igazodva kínál személyre szabott megoldást. Lényege, hogy megtartja a keleti technikák alapjait, ám azokat a "nyugati életformára" igazított módon alkalmazza. Így épít az egyén igényeire és önállóságára.
Ehhez a relaxáló hatású programhoz nem szükséges személyi vezető vagy tréner. Ezáltal elérhetővé válik mindenki számára az a fajta nyugalom, ami korábban csak a "keleti tanítók" sajátja lehetett. A RESPeRATE által közvetített módszer teljes mértékben beilleszthető a modern ember hétköznapjaiba, megtapasztalhatja, milyen nyugalmat tud teremteni önmaga számára!
A RESPeRATE egyedülálló módon használója aktuális állapotához és egyéni ritmusához igazodik. Az első mellékhatás-mentes, biológiai visszacsatolás útján működő eszköz, melyet az egészségügyi hatóságok stressz-kezelő és vérnyomáscsökkentő készülékként engedélyeztek. Megfelel a szigorú európai és amerikai szakmai előírásoknak, hatékonyságát számos klinikai vizsgálat igazolja. Vezető orvosprofesszorok ajánlják.
Minimális energia ráfordítással (napi 15 percnyi) RESPeRATE használattal képes lesz arra, amire a jógázóknak is több éves kemény munkára van szükségük. A keleti gyógymódok már évszázadok óta használják a lelassult légzés összerendező, megnyugtató hatását a szervezet általános működésének javítására. Ma már tudományosan alátámasztott tény, hogy a rendszeres és strukturált gyógyhatású légzésgyakorlatok számottevően képesek csökkenteni a stressz-szintet és ezen keresztül pl. a magas vérnyomást, mivel felerősödik a lazító, paraszimpatikus hatás.
Ugyanakkor ezeket a gyakorlatokat igen nehéz egyedül, segítség nélkül elvégezni. Ehhez nyújt támogatást a RESPeRATE készülék.
A RESPeRATE által vezetett személyre szabott légzéstechnika számottevően csökkenti a szervezet általános izgalmi szintjét, a stressz-szintet, és elernyeszti az ereket körülvevő izmokat.
Erőfeszítés nélkül képessé teszi a test nyugalmi állapotát visszaállítani, öngyógyító mechanizmusait beindítani, az általános feszültséget, magas vérnyomást tartósan csökkenteni, stabilizálni.
Mélyíti a légzését és csökkenti a légzésszámot, mely nyomán nyugodtnak, ellazultnak, feltöltöttnek érzi magát használója.
A légzés kiegyensúlyozott lesz, kitágulnak az erek, javul a vérkeringés. Amennyiben emelkedett a vérnyomás, úgy idővel az is csökken, az általános feszültség elillan, a koncentráló készség és teljesítőképesség természetes módon növekszik. Magas vérnyomás esetén 6-8 hét rendszeres használat után már jelentős, egész napos vérnyomáscsökkenés érhető el. További használatával szinten tartható a vérnyomáscsökkentésben elért eredmény.
Rendszeres használatával a szervezet arra törekszik, hogy visszatérjen nyugalmi, egészséges állapotába.
Milyen eredmények várhatók rendszeres használatával?
- A stressz, feszültség, szorongás megszűnése
- A koncentráló készség jelentős növekedése
- A teljesítőképesség fokozódása
- A magas vérnyomás természetes csökkenése
- Az öngyógyító, egyensúlyi folyamatok elindítása
Hogyan működik a RESPeRATE?
A RESPeRATE világszabadalommal védett technológiáit felhasználva egyénre szabott interaktív légzésterápiát alkalmaz. A szokásos 14-19 átlagos légzésszámról a percenkénti 10-es légzésszám alatt ("terápiás légzéstartományban") segít tartani a légzést. A készülék segítségével különösebb megerőltetés, vagy koncentrálás nélkül végezheti a gyakorlatokat, amely a klinikai eredmények elérése érdekében elengedhetetlen! A külső segítség nélkül végzett légésgyakorlatok eredménytelenségében ez a tényező is jelentős szerepet játszik.
Mi ennek hatása a vérnyomásra? A kis vérereket körülvevő izmok elernyednek, ezáltal az erek kitágulnak. A véráramlás szabadabb lesz, így a stressz okozta magas vérnyomás is csökken.
A szimpatikus idegrendszeri aktivitás mérséklődése következtében pedig az elvárt élettani hatások megjelennek. S míg minden kezelés után visszaáll a légzés a normál ütemre, addig a gyakorlatok által elért jótékony hatások összeadódnak.
A RESPeRATE személyre szabottan alakítja a légzésgyakorlatokat. A gyakorlat alatt a készülék minden esetben egy érzékelő és egy beépített számítógép segítségével automatikusan megvizsgálja használója aktuális légzésütemét, majd egy egyénre szabott dallamot komponál, két eltérő vezértónussal. Az egyik jelzi a belégzést, a másik a kilégzést. Egyszerűen csak követni kell a dallamot, és a légzést összehangolni a zenei tónusokkal. A kilégzési tónus fokozatos meghosszabbításával a RESPeRATE rávezet egy lassúbb légzéstechnikára, ezzel elérve a "terápiás légzéstartományt".
A RESPeRATE használatával a nyugalom pillanata szabadon megtervezhető és bármikor átélhető. Mindössze 15 perc naponta vagy 3-4 alkalommal hetente és átélhető a nyugalom pillanata, amire eddig csak vágyakoztunk. Észrevétlenül lehet elindulni az életmódváltás útján.
A nyugalom pillanata átélhető, amikor csak tetszik!