Gyereket akarok. Érdemes előtte kivizsgáltatnom magam?

Döntő pillanat egy nő életében, amikor kimondja, hogy gyermeket szeretne. Árgus szemekkel figyeljük a naptárat, számoljuk a ciklus napjait. De vajon elég ez? Vagy érdemes alaposabb vizsgálatokat végeztetni?

Nemcsak Magyarországon, hanem a legtöbb európai országban is kitolódott a nők életében a gyermekvállalás. Ráadásul minél későbbre időzítik az első szülést, értelemszerűen annál később érkezik a második, harmadik gyermek is - ha egyáltalán érkezik. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint először majdnem 28 évesen lesznek várandósak a magyar nők. A 80-as években ez még 20 és 22 év közé esett.

A KSH azonban átlagol. Manapság már az is "normálisnak" számít, ha a nők 35-40 fölött válnak édesanyává. Csak hát ott van az a fránya biológia, amely nem vagy csak csigalassan követi a társadalmi szokások gyors változásait. 30 felett a fogamzóképesség először csak mérsékelt tempóban, majd egyre gyorsuló ütemben csökken, maga a terhesség is egyre bizonytalanabb kimenetelű. De nézzük, mi az, amit mérhetünk a babára történő várakozás hol boldog, hol kétségekkel teli időszakában. Melyek azok az adatok, amelyekkel a fogamzóképesség mértéke meghatározható?

Így értelmezzük a nőgyógyászati leletet Évente legalább egy alkalommal minden nő számára javasolt nőgyógyászati szűrővizsgálaton részt venni, hiszen nőknél a mellrák után - a kezdeti stádiumban tünetmentes - méhnyakrák a legmagasabb halálozással járó rosszindulatú betegség. A laboratóriumban végzett vizsgálati eredmények azonban a laikusok számára sokszor nehezen értelmezhetőek, ráadásul az orvosok sem adnak róluk minden esetben részletes tájékoztatást. Kattintson !

Egy kis biológia

A női nemi működés ciklikus. A menstruáció átlagosan 28 naponként ismétlődik, bár gyakoriak lehetnek az ettől való eltérések is. Éppen ezért a szakemberek azt szokták mondani, hogy még a 25-31 napos ciklus is normálisnak minősül. Az első napon indul a peteérés a legfontosabb női nemi hormonnak, az ösztrogénnek köszönhetően. Ezt egyébként tüszőhormonnak is nevezik. Magát a folyamatot az FSH, azaz follikuluszstimuláló vagy tüszőérlelő hormon szabályozza. Az FSH hatására több tüsző is fejlődni kezd, de lesz közöttük egy domináns, aminek a hormontermelése a többit visszaszorítja. Ezek aztán tönkremennek és felszívódnak, a domináns tüsző pedig megtermékenyítésre alkalmassá válik.

A peteérés, idegen szóval ovuláció felé haladva az FSH helyett egy másik hormon, az úgynevezett LH, avagy sárgatestserkentő hormon szerepe kerül előtérbe. Akkor következik be ugyanis maga a peteérés, amikor ennek a mennyisége eléri a csúcsot. Ez általában a ciklus 14. napja, de természetesen itt is lehetnek további eltérések. Az ovulációval az érett petesejt kilökődik a petefészekből, a petevezetékbe vándorol, a tüsző pedig átalakul, és sárgatest képződik belőle. Amennyiben nem jön létre megtermékenyítés, a sárgatest elpusztul, a méhnyálkahártya pedig menstruációs vérzés kíséretében leválik. Majd kezdődik minden elölről.

A gyermekvállalásra készülő nőknek sokat segíthet egy szakember. Fotó: 123rf
A gyermekvállalásra készülő nőknek sokat segíthet egy szakember. Fotó: 123rf

Hormonok, hormonok, hormonok

Összefoglalva tehát láthatjuk, hogy több hormon működése is rendkívül fontos egy nő szervezetében - ez pedig egyúttal azt is jelenti, hogyha bármelyikkel probléma van, teherbe esni is sokkal nehezebb vagy egyenesen lehetetlen. De vajon miből lehet sejteni, ha baj van? Mert önmagában a menstruáció megléte vagy pontossága még nem jelenti azt, hogy ovuláció is történt. Ezzel együtt, ha túl rövidek vagy túl hosszúak a ciklusok, erre is lehet következtetni.

Mindenesetre több olyan betegség is állhat a háttérben, amelyek nem feltétlenül okoznak fájdalmas panaszokat, csak szépen csendben akadályozzák a várandósságot. Ilyen például a pajzsmirigyműködés zavara, a rendkívül összetett és változatos tüneteket produkáló policisztás ovárium szindróma (PCOS), a cukorbetegség, illetve az ösztrogéndominancia, amikor felborul az elsődleges és a másodlagos nemi hormon, az ösztrogén és a progeszteron aránya. A peteérés elmaradásáról egyébként az LH szintje is tájékoztatást ad, ezt pedig tesztekkel könnyű meghatározni.

Az anti-Müllerian hormon

Minden nő adott számú petesejttel születik, ezért azok idővel elfogynak. Késői gyermekvállalás esetén azonban kulcskérdés, hogy ez pontosan mikor következik be. Az úgynevezett anti-Müllerian hormon szintje sem ad erre pontos választ. Arra viszont igen, hogy van-e még a petefészeknek megfelelő tartaléka, illetve milyen a petesejtek állapota. Az AMH-t a petefészek termeli, mennyisége pedig az életkorral folyamatosan csökken. Így ha pontosan nem is lehet meghatározni, de mindenképpen meg lehet becsülni, hogy mikor, esetleg nem túl korán várható-e a menopauza.

Mit tehet a nőgyógyász?

A peteérést legpontosabban ultrahangos vizsgálattal lehet nyomon követni. Ha gyanúsan sokat kell várni a gyermekáldásra, érdemes az általános nőgyógyászati vizsgálatokon túl ezt is kérni az orvosunktól. A szakemberek legtöbbször hormonvizsgálatokat is javasolnak. Ezek tulajdonképpen egyszerű vérvizsgálatok, amelyekhez a ciklus 3-5. napján történő vérvétel szükséges, és a legtöbb hormon működésére következtetni lehet belőlük.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.