Egyre gyorsabban fogy a magyar

Tovább fogyott a hazai lakosság 2019 első hét hónapjában, miután 2,2 százalékkal kevesebb gyerek született és 0,8 százalékkal többen haltak meg a múlt év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az év első hét hónapjában 50 278 gyermek született, 1111-gyel kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Január-márciusban átlagosan 4,2 százalékkal alacsonyabb, áprilisban és májusban 1,4 százalékkal magasabb, júniusban 6 százalékkal alacsonyabb, júliusban pedig kis mértékben magasabb volt az élve születések száma 2018 azonos hónapjaihoz képest.

Egymillió magyar tűnhet el 2030-ig Magyarországon 1981 óta csökken a népességszám, és bár az utóbbi évek politikai intézkedései nagy hangsúlyt fektettek a születésszám növelésére, ez önmagában kis eséllyel tudja csak megfordítani a tendenciát. Tanulhatunk valamit a Ratkó-korszak politikájából, a népességüket megtartó kelet-európai országoktól vagy a sokasodó nyugat-európaiaktól? Szakértőt kérdeztünk - kattintson !

Többen haltak meg

Idén január és július között 77 821-en haltak meg, 586-tal többen, mint az előző év azonos időszakában. A legnagyobb, mintegy 20 százalékos emelkedést januárban, a legjelentősebb, 14 százalékos csökkenést márciusban regisztrálták. A februári és a júniusi kisebb mértékű (2,7 és 4,7 százalékos) növekedést leszámítva az év többi hónapjában kevesebben hunytak el, mint egy évvel korábban.

Kevesebb magyar gyermek született, mint egy éve. Fotó: iStock
Kevesebb magyar gyermek született, mint egy éve. Fotó: iStock

Kiemelték, mivel a születések száma csökkent, a halálozások száma pedig emelkedett, a természetes fogyás mértéke 6,6 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban. A hivatal adatai szerint a házasságkötések száma azonban nőtt: 32 095 pár házasodott össze, 13 százalékkal többen, mint tavaly ilyenkor. A szezonon kívül eső január volt az egyetlen hónap, amikor kevesebben házasodtak össze, mint egy évvel korábban. Ezt követően február-márciusban kismértékben, április-májusban átlagosan 8,3 százalékkal, júniusban 16 százalékkal, júliusban pedig 31 százalékkal több házasságot anyakönyveztek, mint egy éve.

Ezer lakosra 8,9 élve születés és 13,7 halálozás jutott. Az előbbi adat 0,2 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi 0,1 ezrelékponttal magasabb az előző év azonos időszakára számított értéknél. Ennek eredményeként a természetes fogyás 0,3 ezrelékponttal, 4,9 ezrelékre nőtt. Az év első hét hónapjában ezer élve születésre 3,9 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,4 ezrelékpontos növekedést jelent az egy évvel ezelőttihez képest. A házasságkötési arányszám 5,7 ezrelékes értéke 0,7 ezrelékponttal volt magasabb az egy évvel korábbinál.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!