Bőrrákot okoz az erőszak

Egy friss kutatás szerint sokkal gyengébb azoknak az immunrendszere, akiket rendszeresen bántalmaztak gyerekkorukba. A bőrrák kialakulása is gyakoribb.

Egy új kutatás szerint a gyermekkori bántalmazás és erőszak megnöveli a bőrrák kialakulásának esélyét. A tanulmány szerint annak, akit gyerekkorban szülei bántalmaztak, immunrendszere egész életére legyengül - emiatt pedig könnyebben alakulhat ki nála az alapsejtes bőrrák típusa is.

Abból a 91 emberből, akik korábban megküzdöttek már az alapsejtes bőrrákkal, és akik azt mondták, hogy anyjuk vagy apjuk bántalmazta őket gyerekkorukban, sokkal nagyobb eséllyel alakult ki másodszorra is bőrrák akkor, amikor stresszes élethelyzettel kellett szembenézniük. Emellett immunrendszerük sem reagált megfelelően a rákos sejtekre.

A tanulmányban résztvevő önkéntesek kitöltöttek egy kérdőívet és több, a szüleikkel való kapcsolatot firtató kérdésre is válaszoltak. A kutatók a páciensek tumoraiból vett szöveteket is megvizsgálták, azért hogy lássák annak a négy genetikai anyagnak a jelenlétét, melyek az immunrendszer erősségét jelzik.

A vizsgálat szerint azok az emberek, akiknek már volt alapsejtes bőrrákjuk, gyerekkorukban a szülői erőszak legrosszabb formáját tapasztalták meg, ráadásul stresszes életszakaszban voltak az elmúlt évben, 350 százalékkal rosszabb immunreakciót produkáltak jobb sorsú társaiknál - írja a HealthDay .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra