Az első széklet erről árulkodik

Az újszülött székletének baktériumpopulációjából megjósolható, hogy mekkora a kockázata a kisbaba későbbi elhízásának. A csecsemő emésztőrendszerének baktériumaira hatással lehetnek a terhesség alatt az anyaméhbe jutott antibiotikumok is - állapította meg egy finn kutatás.

A bél korai mikrobiomja fontos a bélrendszer fejlődésében és az emésztőrendszer működésének kialakulásában.

A finnországi Oului Egyetem kutatója, Katja Korpela és kollégái azt vizsgálták, hogy milyen kapcsolat van a bél korai mikrobiomja (a bélbaktériumok populációja) és a gyermek hároméves koráig tapasztalható elhízás között.

A széklet elárulja, hogy elhízik-e a baba

A finn kutatócsoport 212 újszülött első székletét vizsgálta meg, majd egy éven át figyelemmel kísérték a kisbabák székletmintáit. A gyermekek hosszúságát és súlyát is rendszeresen megmérték, továbbá azt is feljegyezték, ha valamelyik gyerek antibiotikumot kapott az első év alatt. Ezt követően genetikai szekvenálással határozták meg a székletmintákban lévő baktériumok fajtáját és relatív bőségét.

baba, gyerek, elhízás, túlsúly
Úgy tűnik, nemcsak a baba táplálásától függ az elhízás. Fotó: 123rf

Az algoritmusos elemzés rávilágított, hogy a gyermekek későbbi elhízását nem lehet megjósolni abból a bélbaktérium-populációból, amelyet egyéves korukban figyeltek meg. Abból a székletmintából viszont, amelyet közvetlenül a születés után vettek, és amely még az anyaméhben keletkezett, előre lehet vetíteni a hároméves korig kialakuló túlsúly kockázatát. Az első széklet mikrobiomja ugyanis kapcsolatba hozható a későbbi túlsúlyossággal - ismertették a kutatók.

Az antibiotikumok is befolyásolják a súlyt

Korábbi tanulmányok vizsgálták már, hogy milyen összefüggés tapasztalható a csecsemőkorban adott antibiotikum és a későbbi elhízás között. Mint kiderült, az antibiotikumok korai mikrobiomra gyakorolt hatásának hosszú távú következményei lehetnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.