Az apaszív rejtelmei

Amikor a szülők a jövőt tervezgetik, a leendő apa hihetetlenül fellelkesül, ám ha felesége már a szíve alatt hordja gyermekét, a korábbi lelkesedésnek nyoma vész, és ez módfelett aggasztja az anyát.

A mama már tucatnyi keresztnevet kiválasztott, de a papa egy pillantást sem vet a listára. Már ideje lenne előkészíteni a gyerekszobát, de ő azt kérdezi, mire való ez a nagy sietség. Mi változott meg az egykori családalapítási vágy és a várható beteljesülés közötti időben? Az anyák tanácstalanok és nyugtalanul szemlélik férjük vélt vagy valós közömbösségét, amely a leendő apák többségére jellemző.

A maga módján készül

A gyermekáldás a legnagyobb dolog a nő életében. A férfit csak az első pillanatban üti szíven a hír, amikor megtudja, hogy apa lesz. Azután lehiggad, és gondolkodni kezd. Természetesen örül, csak másképpen, mint hitvese szeretné. A maga módján ő is készül az apaságra, de meghatottságán gyakran úrrá lesz a gyakorlati érzék. Az apák többsége ilyenkor mindent megtesz egy előléptetésért, egy jövedelmezőbb állás elnyeréséért, hiszen hamarosan egy harmadik emberkéről is gondoskodnia kell. Az anyának nem kell szomorkodnia, ha párja nem kezdi el gyorsan tapétázni a gyerekszobát, mert munkát visz haza, és vasárnap is a számítógép előtt görnyed. Az apáknak - pszichológusok szerint - hosszabb időre van szükségük ahhoz, hogy rádöbbenjenek: a kis jövevény érkezésének nem csak anyagi vonzata van.

A gyermek iránt érzett vágy mindig fontosabb a nőknek, mint a férfiaknak, derült ki leendő apákkal folytatott beszélgetések során.

A téma felvetésekor az apák hosszasan törik a fejüket, milyen ok is vezérelte őket, hogy gyermeket akarjanak. A válaszok többnyire megegyeznek: szeretik társukat, nem akarták kedvét szegni vagy nevük fennmaradása volt a cél. A nő viszont már gyermekkorban szívesen ábrándozik arról, hogy egyszer majd anya lesz. A férfiak érzése csak egyszerű kiegészítő eleme a mama-baba programnak. Megannyi szeretetre méltó, kedves férfi érzi azt, hogy ő csupán spermaadó.

A leendő szülőknek szervezett csoportos összejöveteleken örvendetes módon sikerül befolyásolni az apák gondolkodásmódját - állítják a szakemberek. Az előadásokat hallgatva rádöbbennek: ők nemcsak külső szemlélői, de részesei is lehetnek a gyermekvárás csodás élményének.

Félnek a változástól

A csoportos beszélgetések során kiderül: az apák jelentős része úgy érzi, csapdába esett. Nem társuk, hanem az élet csalta őket kelepcébe.

Félnek attól, hogy a kicsi érkezése után jó ideig nem tudnak elmenni szórakozni, meg kell tagadniuk a barátokat, véget ért a felhőtlen, boldog ifjúság.

Van, aki azt sem restelli kimondani: lehet, hogy túl korán adta nősülésre a fejét. Csak akkor nyugszanak meg, amikor rájönnek, nem kell gyökeresen megváltoztatni életmódjukat.

A babával is meglátogathatják a barátokat, elmehetnek kirándulni, sőt még időnként egy-egy mozi, színház is belefér az életükbe, hiszen a nagymamára mindig lehet számítani.

Vonjuk be a készülődésbe!

Az apák viselkedését gyakran feleségük megváltozott magatartása is motiválja. Az egyik pillanatban még vidám nő minden ok nélkül sírni kezd, és ők nem tudnak mit kezdeni a hirtelen jött hangulatváltozással.

A látszólagos kiegyensúlyozatlanság hátterében hormonális tényezők állnak. A nő ilyenkor több gyöngédséget, törődést igényel, ám természetéből adódóan gyakran ő az, akiben nincs meg erre a fogadókészség. Elszigetelődik, félrevonul, úgynevezett "feminin kordont" von maga köré, és ezt a kordont még egy empatikus apa is nehezen tudja átszakítani.

Beszéljünk bátran örömeinkről, gondjainkról az apával, vonjuk be őt a készülődésbe, éreztessük vele, hogy milyen fontos szerepet játszik az életünkben és kedélyállapotunk gyakori változásával nem őt akarjuk megbántani. Az a férfi, akiben megfelelően tudatosítják a fontosság érzetét, szívesen elmegy feleségével babaruhát vásárolni, elkíséri az orvoshoz vagy segít nevet választani gyermekének. És az ilyen apák sorából kerülnek ki - örvendetes módon növekvő számban - az olyanok, akik a szülőszobában izgulják, segítik végig a nehéz, de örömteli órákat. VI.évf./2.sz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
bőrrák
Hogy néz ki a bőrrák? – Képeken mutatjuk a gyanús elváltozásokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +5 °C

A nyugati, délnyugati harmadban egyre nagyobb területen vastagszik, záródik a felhőzet, másutt általában derült vagy kissé felhős idő ígérkezik, de egyes körzetekben felhősebb lehet az ég. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Főképp északkeleten, majd estétől nagyobb területen kísérhetik élénk lökések az északkeleti szelet.Késő estére 8 és 15 fok közé hűl a levegő.Hajnalra általában 5 és 11 fok közé hűl le a levegő, de a szélcsendes, északi határ menti helyeken ennél esetleg hidegebb is lehet. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.