Az apa szorongásait öröklik a lányok

Egy nő szorongásának és depressziójának mértéke nagyban függ attól, hogy az illető apja fiatalkorában mennyire feszültséggel teli, stresszes életet élt.

A bostoni Tufts Egyetem Orvosi Karának kutatói megállapították, hogy a férfiak által fiatalként megélt feszültségek és nehézségek genetikai változásokat okoznak a spermákban , aminek hatására a lány utódokban - akár több generáción keresztül is - pszichiátriai rendellenességek alakulhatnak ki.

A kísérletek során a szakemberek fiatal hím egereket tettek ki stresszes helyzeteknek azáltal, hogy folyamatosan megváltoztatták a ketrecük berendezését. Arra a megfigyelésre jutottak, hogy a stressz hatására az egerek - főleg a nőstények - sokkal szorongóbbak lettek, mint azok a társaik, akiket megkíméltek ettől a helyzettől.

Ezután a szakemberek a rágcsálók leszármazottait is vizsgálat alá vetették, és megállapították, hogy az utódok közül a nőstények rendkívüli mértékben mutatták a szorongás jeleit, emellett társas kapcsolataik is igen szegényesnek bizonyultak. Érdekes módon, még ha az eredetei kísérletben szereplő egerek közül egyes hímeket nem is frusztrált a kiváltott helyzet, a szorongást és stresszt akkor is továbbörökítették nőstény utódaikba, ráadásul nem csupán első, hanem a második generációs utódaikba is.

A kutatást vezető Lorena Saavedra-Rodriguez és Larry Feig professzor most azon dolgoznak, hogy megtalálják azokat a biokémiai változásokat a stresszes apaegerek spermáiban, melyek felelőssé tehetőek a szorongás átörökítéséért. Abban bíznak, kutatásuk eredményeként arra is választ kapnak majd, vajon mindez ugyanígy működik-e az emberek esetében is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.