Akkor sem lehet abortusz, ha egy rokon az apa

Az új alabamai abortusztörvény értelmében az orvos bűncselekményt követ el, ha a terhesség bármelyik szakaszában magzatelhajtást végez, és 99 évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatják. Az olyan eset sem kivétel, mikor a nő nemi erőszak áldozata lett, vagy a saját rokona ejtette teherbe.

Ahogy arról korábban a Házipatika.com is beszámolt, a napokban életbe lépett Amerika egyik legszigorúbb abortusztörvénye. A törvény kimondja, hogy a várandósság hatodik hete után már bűncselekménynek minősül a mesterséges terhességmegszakítás. Egyetlen esetben tesz csak kivételt: csakis akkor lehet a terhességet megszakítani, ha az anya élete veszélyben van vagy nagyon komoly egészségügyi károsodás fenyegeti.

Vérfertőzés esetén is tilos az abortusz
Vérfertőzés esetén is tilos az abortusz. fotó: iStock

Azt index.hu beszámolója szerint Alabamában a helyi törvényhozás demokrata szenátorai beterjesztettek egy módosító indítványt, aminek értelmében a vérfertőzéssel vagy nemi erőszakkal fogant terhességek esetében megkímélnék az anyákat, ám végül ezt 11-21 arányban elutasította az állam szenátusa. A lap azt írja, hogy szűk egy nappal azután, hogy Alabama államban a kormányzó aláírta a törvényt, Missouri állam szenátusa is megszavazott egy szigorúbb abortusztörvényt. Erről a törvényről még szavaznia kell a képviselőháznak, illetve alá kell írnia Mike Parson kormányzónak, ám ha ez megtörténik, akkor a terhesség hatodik hetétől minden művi magzatelhajtást megtilt, és nem tesz kivételt a nemi erőszak és vérfertőzés után bekövetkező terhesség esetében sem.

Az abortusz betiltása lenne a megoldás? Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője még tavaly úgy nyilatkozott, hogy ha nem lenne abortusztörvény, akkor körülbelül 20 millió magyar élhetne jelen pillanatban az országban. Az emberminiszter üzenete egyértelmű volt, szerinte a művi terhességmegszakítás elérhetősége okolható a folyamatos népességcsökkenésért. Ezzel szemben szakértők úgy látják, hogy a két kérdésnek semmi köze nincs egymáshoz. Korábbi cikkünkért kattintson !

Több déli állam is csatlakozhat

Az index.hu azt írja, hogy nem Alabama az egyetlen állam, ahol változik a joggyakorlat a művi terhességmegszakítással kapcsolatban, korábban Ohio, Kentucky és Mississippi államokban is szigorítottak a törvényen, május elején pedig a georgiai kormányzó olyan törvényjavaslatot írt alá, ami szerint a szívhang érzékelésétől, azaz hathetes terhességtől kezdve tilos az abortusz (nagyjából ez az az időpont, amikor a nő felfedezi saját terhességét).

Az Egyesült államokban egyébként 1973 óta volt legális az abortusz a Roe v. Wade ügyben hozott döntés értelmében. A több mint negyven éve hatályos törvény szerint az országban legális az abortusz, ám tagállami hatáskörbe utalta ennek részletes szabályozását (például a tanácsadás kötelezővé tétele, a várakozási idő tartamának vagy az abortuszhoz szükséges szülői jóváhagyás szabályozása).

De koránt sem véletlen, hogy a déli kormányzók most mentek neki az abortuszt tiltó törvényeknek. Tavaly ugyanis nyugdíjba vonult Anthony Kennedy amerikai legfelsőbb bíró, akit ugyan republikánus elnök nevezett ki egykor, de következetesen az abortuszjogok fenntartása mellett voksolt. Júliusi nyugdíjazása óta viszont konzervatív többség ül a Legfelsőbb Bíróságban, így elképzelhető, hogy az abortusz legalizálásának megosztó kérdése - ha a Legfelsőbb Bíróság elé kerül - a tiltás irányába változhat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +0 °C
Minimum: +0 °C

A pára- és ködfoltok feloszlásét követően az ország nyugati felén, kétharmadán napos idő várható fátyol- és helyenként gomolyfelhőkkel, de átmenetileg ott is lehetnek felhősebb időszakok. Keleten erősen felhős vagy borult lesz az ég, ahol kisebb eső, zápor is előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között alakul. Szombaton nem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!