Alvás kánikulában: tippek a jobb pihenésért

A nyári hőség nemcsak a nappalokat képes pokollá tenni, de a nyugodt éjszakai pihenést is ellehetetlenítheti. Mutatjuk, mi segíthet átvészelni a forróságot, hogy ki tudd aludni magad reggelig.

Mint azt korábban megírtuk, a témában zajlott kutatások szerint a hálószoba ideális hőmérséklete 18,3 Celsius-fok. Első hallásra talán hűvösnek hangozhat, fontos azonban hangsúlyozni, hogy az éjszaka közeledtével, majd alvás közben testhőmérsékletünk valamelyest lecsökken. Ez szorosan kötődik a számos testfunkció mellett az alvást is szabályozó cirkadián ritmushoz, és lényegében a fényerősség változása mellett ez az inger készteti szervezetünk fokozatos megnyugvásra.

Ha azonban a környezeti hőmérséklet túl magas, az könnyen beavatkozhat a folyamatba, végeredményben megnehezítve az elalvást és zavartalan pihenést az éjszaka folyamán. Összességében éppen a legfontosabb alvási szakasz, a mélyalvás fogja leginkább megsínyleni, hogy nyáron a kinti forróság miatt a lakásban is melegebb lehet a levegő az optimálisnál. Másnap reggel pedig így fáradtan, nyúzottan kelhetünk.

Noha az időjárást nem tudjuk befolyásolni, azért akadnak lehetőségek arra, hogy a kánikulában se legyünk kialvatlanságra ítélve. Az alábbi galériában a CNN gyűjtése alapján mutatunk tippeket arra, mi segíthet átvészelni az éjszakákat hőhullámok idején. (A galéria a képre kattintva nyílik.)

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!