Új eszköz a munkafüggőség súlyosságának felmérésére

A Jaume I Egyetem kutatói sikeresen bizonyították a DUWAS skála hatékonyságát, ami a munkafüggőség súlyosságának felmérésére használható. A betegség a dolgozók 12 százalékát érinti Spanyolországban. Szakértők szerint a jelenleg állományban lévők közel 8 százaléka dolgozik napi 12 óránál is többet.

"A munkafüggőség egyfajta pszichoszociális probléma, aminek két fő jellemzője van: a túlzott és megszállott munkakedv" - nyilatkozta Mario Del Líbani, az Emberi és Szociális Tudományok Intézetének kutatója. "Ezek az emberek általában azért dolgoznak, hogy csökkentsék szorongásukat és bűntudatukat, amit akkor éreznek, amikor épp nincsenek munkahelyükön."

A mostani kutatás során a munkafüggőség súlyosságának meghatározására használt DUWAS skála eredményességét tesztelték a tudósok.

A munkafüggőség előfordulási aránya országonként változó: Japánban például a dolgozók 20 százaléka számít munkafüggőnek, míg Spanyolországban ez az arány közel 12 százalék.

A Nemzetközi Munka Szövetség felmérései szerint világszerte a dolgozók 8 százaléka dolgozik napi 12 óránál többet annak érdekében, hogy elmeneküljön személyes problémáitól. Az orvostudomány heti 50 óránál több munkával töltött időben állapítja meg a munkafüggőség kezdetét.

A munkafüggőségre jellemző a teljes és túlzó elhivatottság, a megszállottság, és az abnormális munkakedv. A munkafüggőség rontja a szociális és családi kapcsolatokat és a nagyobb munkabírás érdekében sokan tiltott szerekhez is nyúlnak miatta.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen idő várható. Csapadék kizárt. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon ennél melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.