Új gyógymód segíthet a depressziós betegeken

A depresszió világszerte mintegy 300 millió embert érint, és a kutatók szerint gyakran ellenáll a gyógyszeres terápiának, ráadásul a betegség előfordulása drámaian megnőtt a koronavírus-világjárvány kezdete óta. Most ennek enyhítésére találtak újabb megoldást a kutatók.

A Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) Lendület Oszcillatorikus Neuronhálózatok laboratóriumában végzett kutatás új terápiás lehetőségeket jelenthet a depresszió kezelésében. 

depresszió, mentális betegség, kutatás, SZTE, Szegedi Tudományegyetem
A depresszió előfordulása drámaian megnőtt a koronavírus-világjárvány kezdete óta. Fotó: Getty Images

Visszafordíthatók a tünetek

A legfrissebb kutatásokból kiderült: az agyi régiók közötti hatékony kommunikációhoz a neuroncsoportoknak össze kell hangolniuk tevékenységük mintázatát ismétlődő ciklusokban, melyek során közös csendet majd közös aktivitást követnek. Az ilyen ritmusok közül az egyik során – amelyet gamma oszcillációnak hívnak – az összehangolt csend és aktivitás szakaszai mintegy harmincszor vagy annál többször ismétlődnek másodpercenként. A gamma ritmus fontos időzítési mintázat a bonyolult információk, köztük esetleg az érzelmek kódolásához.

Bár a depresszió okai továbbra is kevéssé ismertek, korábbi tanulmányok szerint a szaglásért és egyben az érzelmek kódolásáért felelős agyi régiókban a gamma-oszcilláció változásai a betegség elektromos biomarkerének tekinthetők. Ezek közé a régiók közé tartozik az orrüreg feletti szaglógumó, amelyről úgy gondolják, hogy az egész agyra kiterjedő gamma oszcillációk forrása és "karmestere". Az elmélet teszteléséhez a kutatók genetikai és sejtszignál-technikák segítségével leállították a szaglógumó idegsejtjeinek működését, amely a depresszióhoz hasonló viselkedésmódok megjelenéséhez vezetett a kísérleti rágcsálókban. E tüneteket a kutatók vissza tudták fordítani egy olyan eszközzel, amely az agy gamma ritmusait azok természetes ütemének megtartása mellett erősítette.

Új terápiás lehetőségek 

Ez az eredmény rávilágít a gamma-erősítésben rejlő lehetőségre, mint a depresszió és a szorongás elleni lehetséges terápiás megközelítésre olyan esetekben, amikor a rendelkezésre álló gyógyszerek nem hatékonyak – fogalmazott Berényi Antal, a kutatás vezetője. A szegedi medtech startup, a Neunos Zrt. munkatársai már elkezdték egy nem invazív ingerlőeszköz fejlesztését annak reményében, hogy a közeljövőben el tudjanak indítani egy, az elv bizonyítását szolgáló klinikai vizsgálatot, amely fontos lépés lesz a terápiás alkalmazás irányába.

Az eszköz működésének alapja ugyanaz az ingerlési módszer lesz, amelyet az epilepszia terápiájához fejlesztettek, és képes a koponyacsont megnyitása nélkül, akár nem invazív módon is kellő intenzitással hatást kifejteni az agyra. E módszert Berényi Antal és a világhírű Agy-díjas idegtudós Buzsáki György fejlesztették ki még 2016-ban, mely számos országban nyert el azóta szabadalmi védettséget. Az SZTE mellett a Fukusimai Orvosi Egyetem, az Oszakai Városi Egyetem, a Hokkaidó Egyetem, valamint a New York University közreműködésével végzett kutatások eredményeit a Neuron folyóiratban publikálták.

Korábban írtunk már arról, hogy az elmúlt évtizedekben a gyerekeknek egyre kevesebb lehetőségük van a felnőttek irányításától független, szabad játékra, ez pedig súlyos mentális zavarokat okozhat. Bár a szándék alapvetően jó, mégis a felnőttek arra irányuló törekvése, hogy folyamatosan irányítsák és megvédjék gyermekeiket, megfosztotta őket attól a függetlenségtől, amely elengedhetetlen a mentális egészséghez. Ez pedig hozzájárult a fiatalok körében a szorongás, a depresszió és az öngyilkosság rekordszintjéhez.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását és a felhős tájakon a felhőzet felszakadozását követően döntően napos idő várható - főképp a középső országrészben - gomolyfelhőkkel. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!