Megbízott a piócás kezelésben, levágták a vecsési nő lábát

Egy 66 éves nő még 2023 végén vett részt egy 10 alkalmas piócás kezelésen Vecsésen. Az utolsó alkalom után vérezni kezdett a lába, a sebek egyre nagyobbak lettek, végül pedig le kellett vágni a jobb lábát.

Piócás kezelést kapott egy vecsési nő, ám mivel 2-es típusú cukorbetegséggel él, nem várt, egyre kellemetlenebb mellékhatásokat tapasztalt, ami miatt végül elveszítette az egyik lábát – derült ki az RTL riportjából.

piócák
Orvosi piócák. Fotó: Getty Images

Az orvosi piócák harapáskor véralvadásgátló anyagot juttatnak a sebbe. Sok esetben a pici sebet a cukorbetegek az érzéskiesés miatt észre sem veszik, emiatt pedig esetükben akár komoly fekélyesedés indulhat meg a végtagokon – hívta fel a figyelmet a műsorban Késmárky András szakorvos. A nő a piócás kezelések után egy éven keresztül járt orvoshoz, de nem tudtak rajta segíteni. Végül idén februárban, életveszélyes állapotban került a Dél-pesti Kórházba, ahol amputálni kellett a jobb lábát. A család most ügyvédet fogadott, hogy tisztázzák, kié a felelősség.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +11 °C
Minimum: +2 °C

Nyugat felől egyre több felhő érkezik, miközben a kevésbé felhős tájakon köd képződhet. Reggelre már nagyrészt erősen felhős vagy borult, többfelé párás idő várható, gyenge csapadék azonban csak néhol fordulhat elő. Többfelé szélcsend várható.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4 fok között alakul. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!