Mit nekünk jóga? Itt a kötögetés!

Létezik víz alatti jóga, meztelen jóga, és még sok egyéb, de egyvalamire biztosan nem számíthattunk: hogy megjelenik a kötés-jóga!

A brit Nemzeti Egészségszolgálat Skóciai Intézetének szakemberei nemrég a The Daily Express nevű tekintélyes napilapban adtak hangot véleményüknek, mely szerint a kötés az egyik legjobb módja a napközben felgyülemlett stressz kordában tartásának. A kötés szerintük nagyon hasonló hatást vált ki az emberekből, mint a relaxációs jógagyakorlatok.

Az intézet dolgozói máris alkalmazzák az új technikát, így például ebédszünetben nem a szendvicsük, hanem a kötőtűk, és a gombolyag után nyúlnak, és közösen kezdenek el kötögetni. Tapasztalataik szerint így nem csak saját magukat nyugtatják meg, hanem új barátokra tesznek szert, és megismerik azokat a kollégákat is, akikről eddig alig tudtak valamit. Arról sajnos nincs információ, hogy a fiziológiai szükségletet, nevezetesen az evést hogyan oldják meg a kötögetés közben, lévén mindkét kezük foglalt.

Fiona Clarke egészségügyi pr-szakértő szerint a kötést nyugodtan nevezhetjük "korunk jógájának". A lapnak a módszerrel kapcsolatosan ezt nyilatkozta: "minden ember, aki kipróbálta már a kötést azt tapasztalta, hogy az megnyugtatta, és feloldotta szinte az összes benne munkáló feszültséget."

A kezdeményezésbe eddig mintegy 100 dolgozót vontak be, köztük közép- és felső vezetőket is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, és megélénkül, néhol megerősödik, majd késő délutántól, estétől az északkeleti tájakon számíthatunk egyre több helyen erős, esetleg viharos lökésekre. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 38 fok között várható. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.