Mit tegyünk, ha félünk a repüléstől?

Bár a repülés sokak számára stresszes élmény, egy ponton túl már kórosnak számít ez a félelem.

Riha Zsófia életmód-szakterapeuta a Reggeliben elmondta, evolúciós magyarázata lehet annak, ha tartunk a repüléstől. A kisagyi terület, azaz a hüllőagyi terület egyszerűen nem érti, mit keresünk a levegőben - a hüllők sem repülnek. Az is hozzájárul a szorongáshoz, hogy elveszítjük az irányítást. "Egy felsővezetőnek például borzasztó nehéz repülni, merthogy ő a kontrollmániás" - hozta fel példaként. 

aviofóbia repüléstől való félelem
Sokak számára stresszes a repülés. Fotó: Getty Images

Beszélt arról is, mikortól számít kórosnak az aviofóbia, azaz a repüléstől való félelem. "Ha elkezdünk katasztrófafilmeket legyártani a fejünkben, ami meg sem történt, és valószínűleg nem is fog megtörténni, az át tud billenni" - magyarázta. Ilyenkor már túlságosan szorongunk a repüléstől, és akár pánikrohamot is képes vagyunk produkálni. Viszont hangsúlyozta: ahogy felépítettünk egy ilyen mértékű szorongást, úgy tudatosan le is tudjuk bontani.

Az egyik a levegőzős technika: négyig beszívjuk, hétig benntartjuk, nyolcig kifújjuk, majd megismételjük, hogy enyhüljön a szorongásunk. Másik módszer lehet az alfa-théta tréning, ami által ugyanabba a nyugodtabb állapotba kerülhetünk, amibe elalvás előtt szoktunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra