A stressz a szívet károsító viselkedést vált ki

A stressz úgy növeli meg a szívinfarktus és más szív-érrendszeri betegségek kockázatát, hogy a káros viselkedés felé taszítja az embert. A lelki nyomás alatt álló embereknél 50 százalékkal nőtt meg a kardiovaszkuláris kockázat a vizsgált időszakban.

A Journal of the American College of Cardiology folyóirat december 16/23-i számában megjelent tanulmányban Mark Hamer, a londoni University College népegészségügyi és jáványügyi tanszékének vezetője és munkatársai 6575 embert követtek a Skót Egészségfelmérés égisze alatt. Először egy kérdőívet kellett a résztvevőknek kitölteni, amely az olyan tünetekre irányult, mint a depresszió vagy a szorongás, vagy az alvászavarok, az emberek 15 százalékát így a pszichoszociálisan terhelt csoportba sorolták. Testi jellemzőket is feljegyeztek (súly, testmagasság, fizikai aktivitás, alkoholfogyasztási szokások, dohányzás, koleszterin- és C-reaktív protein szint).

A hétéves követési periódus során a szív-érrendszeri történések (szívinfarktus, agyi érkatasztrófa, bypassműtétek, és a többi) előfordulása a terhelt csoportban 50 százalékkal magasabb volt, mint a boldogabb embereknél, ennek oka 63 százalékban a dohányzás és az alkohol volt, a dohányzás egymaga 41 százalékos növekedésért volt felelős. Az alkohol mindössze kevesebb, mint kétszázalékos növekedésért volt okolható.

"A lelki zavarok kezelésekor ezért a szív-érrendszeri kockázat csökkentésekor nemcsak a tünetekre kell koncentrálni, hanem a viselkedésbeli kockázatokra is - mondta el Hamer. - A kardiológusoknak együtt kellene működniük a pszichológusokkal is."

Dr. Roland Von Kanel, a berni Egyetemi Kórház Svájci Kardiológiai Központ pszichokardiológiai részlegének vezetője a cikkhez írt szerkesztőségi kommentárjában leírja, hogy az eredmények alapján a megelőzésnek a magatartásra és az élettani folyamatokra kell koncentrálnia a stressz okozta kardiovaszkuláris betegségek elkerülésében, ez a dohányzásról való leszokástól és a fizikai aktivitás növelésétől a stresszkezelésig és a relaxációs technikák elsajátításáig terjedhet.

Forrás:
Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!