Új gyógyszer jöhet az Alzheimer-kór ellen

Az Alzheimer-kór kialakulásának megértésében is segíthet a Debreceni Egyetem egy új kutatása, amely az agy eddig ritkán vizsgált területével foglalkozik.

A központi idegrendszer leggyakrabban kutatott, ezáltal legjobban ismert sejtjei a neuronok, vagyis az idegsejtek. Az agyszövetben azonban olyan, neuronokat támogató idegrendszeri támasztósejtek, úgynevezett gliasejtek is vannak, amelyek eddig szinte alig kerültek a tudósok érdeklődésének középpontjába. A Debreceni Egyetem kutatása tehát hiánypótlónak tekinthető, mivel fókuszában ezeknek a kevésbé ismert sejteknek egyik fajtája, az asztrociták állnak - írta meg az unideb.hu .

Milyen okok miatt alakul ki az Alzheimer-kór? Részletek itt.

"Még csak félig-meddig értjük, hogy az asztrocitáknak milyen feladatuk van, de az bizonyos, hogy jelentőségük sokkal nagyobb, mint ahogy eddig hitte a tudóstársadalom. Fontos például ismernünk a szerepüket a különböző egészséges és kóros állapotokban. Lényeges kérdés, hogy miként vesznek részt a különböző neurodegeneratív betegségek, így az Alzheimer- vagy a Parkinson-kór kialakulásában, illetve a betegség lefolyásának felgyorsításában" - mutatott rá Pál Balázs, az Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézetének kutatója.

Neurodegeneratív betegségek gyógyításában is hasznos lehet a Debreceni Egyetem új kutatása
Neurodegeneratív betegségek gyógyításában is hasznos lehet a Debreceni Egyetem új kutatása

Hogyan kommunikálnak a neuronok és a gliasejtek? Miként érhető ez tetten működés közben, és hogyan lehet mindezt úgy modellezni, hogy szelektíven csak az asztrocitákat aktiváljuk? Az intézet szakembere ezekre a kérdésekre keresi a választ. "A legtöbb hatás, amrely az asztrocitákat célozza, a neuronokra, sőt az egész idegszövetre is hatással van, ezért nagyon nehéz szelektíven gátolni vagy stimulálni őket. A megoldást egy korszerű, mindössze néhány éve kidolgozott módszer, az úgynevezett optogenetika jelenti" - árulta el Pál Balázs.

A kutatócsoport genetikailag módosított egerek agyából származó mintákat vizsgál ezzel a technológiával. A speciális módon életben tartott agyszeleteket kék fénnyel világítják meg egy jól megválasztott protokoll szerint, így szelektíven tudják ezeket stimulálni. Az eljárás során mérik a neuronok elektromos aktivitását, a gliasejtek aktivitását pedig ezzel párhuzamosan, képalkotó módszerekkel vizsgálják.

Az asztrociták optogenetikai aktivációját hazánkban először a Debreceni Egyetemen végezték el, ami országosan is egyedülállóvá teszi a kutatást. Az Élettani Intézet, valamint az Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet együttműködésében megvalósuló alapkutatás segíthet jobban megismerni és megérteni az asztrociták által kiváltott hatásokat, ami később hozzájárulhat bizonyos, asztrocitákat célzó terápiák kialakításához. Pál Balázs szerint a jövőben elképzelhető akár olyan asztrocitákra ható gyógyszerek fejlesztése, amelyek lassíthatják az olyan neurológiai és pszichiátriai betegségek kialakulását, mint az Alzheimer-kór, a Parkinson kór, a depresszió és a skizofrénia .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.