Veszélyben vannak az elhízottak

Még az amúgy egészséges anyagcseréjű elhízottakat is nagyobb eséllyel sújtja szívroham vagy agyvérzés, mint az átlagos testsúlyúakat - derült ki egy nagy létszámú új kutatásból.

A Birminghami Egyetem orvosi karának munkatársa, Rishi Caleyachetty és kollégái az Európai Elhízástudományi Kongresszus (EOC) éves ülésén Portóban mutatták be eredményeiket szerdán - számolt be róla a Science Daily tudományos-ismeretterjesztő portál.

A kutatók a brit háziorvosi rendszer elektronikus adatbázisát használták. 3,5 millió 18 évesnél idősebb ember 1995 és 2015 közötti adatait dolgozták fel, a résztvevőknek a vizsgálat elején nem voltak szív- és érrendszeri problémái.

Ha nem ismerjük a szív- és érrendszeri betegségek rizikófaktorait, jeleit, a kivizsgálás és kezelés jelentőségét, akkor könnyen bajba kerülhetünk. Korábbi cikkünkben a leggyakoribb tévedésekre hívtuk fel a figyelmet.

Csoportokra osztották a résztvevőket a testtömeg-indexük és az anyagcseréjük állapota alapján. Egészséges, anyagcserezavar nélkül élő elhízottnak azt tekintették, akinek se cukorbetegsége, se magas vérzsírszintje, se magas vérnyomása nem volt. Azt vizsgálták, hogy különböznek-e egymástól a normális súlyú és az elhízott emberek szív- és érrendszeri kockázatai, ha mindkét csoportban az egészséges anyagcseréjűeket veszik figyelembe.

Az egészséges anyagcseréjű elhízottakat is nagyobb eséllyel sújtja szívroham
Az egészséges anyagcseréjű elhízottakat is nagyobb eséllyel sújtja szívroham

Megállapították, hogy az egészséges anyagcseréjű elhízottaknak 50 százalékkal nagyobb az esélyük, hogy szívkoszorúér-betegségük alakuljon ki, mint a normális súlyú egészségeseknek. Hét százalékkal nagyobb továbbá az agyérbetegségek rizikója, kétszer nagyobb a szívroham kockázata. A kutatásnál figyelembe vették a demográfiai tényezőket és a dohányzást is.

Az elemzés kimutatta, hogy az elhízottak szív- és érrendszeri kockázata annál magasabb volt, minél több anyagcserezavarral rendelkeztek. Caleyachetty hangsúlyozta, hogy az úgynevezett egészséges, tehát anyagcserezavar nélküli elhízás sem ártalmatlan állapot, ezért az egészségügyi dolgozóknak segíteniük kell, hogy ezek az emberek elérjék a normális testsúlyukat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +2 °C

A fátyolfelhőzet levonulását követően nagyrészt derült, napos, száraz idő várható. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Késő estére általában 4 és 10 fok közé hűl le a levegő. A hidegfront levonulása után nyugodtabb, frontmentes, de hűvösebb légtömeg alakítja az időjárást.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!
kvíz
„Gyakran vagyok szomjas. Betegséget jelezhet?” – Teszteld magad tünetkvízünkben! Teszteld magad: te mindig tudod, mikor kell orvoshoz fordulni?