Stroke-ot kaphatunk a nyakropogtatástól?

Egy 28 éves oklahomai férfi stroke-ot kapott miután kiropogtatta a nyakát. Valóban kockázatokat rejt magában ez az ártalmatlannak tűnő szokás?

Josh Hader története

A 28 éves férfi órák óta dolgozott már a laptopja előtt, mikor úgy érezte, elgémberedett nyakát muszáj átnyújtania. Megpróbálta a jobb fülét a jobb vállához érinteni, miközben a kezével egy kis nyomás gyakorolt a fejére. Ekkor azonban egy roppanást hallott, majd a teljes baloldala zsibbadni kezdett. A férfi korábban rendőrként dolgozott, volt már dolga stroke-os betegekkel így rögtön tudta, hogy nagy baj van. A konyhába sietett és egy jeges zacskót tett a nyakára, ám ekkor már csak 45 fokos szögben összegörnyedve tudott járni.

egy roppanást hallott, majd a teljes bal oldala zsibbadni kezdett
Egy roppanást hallott, majd a teljes bal oldala zsibbadni kezdett. Fotó: iStock

Hader segítségért telefonált, az apósa pedig néhány percen belül ott is volt, hogy gyorsan kórházba szállítsa. Az orvosok megállapították nála a stroke-ot . A férfit egy ideig az intenzíven ápolták, majd mikor állapota javulni kezdett, átkerült a rehabilitációs osztályra. A férfinek még ma is van egy furcsa érzés a bal oldalában, az eset óta pedig megfogadta, hogy soha többé nem fogja ropogtatni a nyakát. Mint mondja, ha elgémberedik a nyaka, egyszerűen nem foglalkozik vele. Nem nyúl hozzá, nem próbálja átnyújtani.

Tényleg veszélyes a nyakropogtatás?

Az esettel kapcsolatban a WebMD nevű egészségügyi oldal több szakértőt is megkérdezett. Dr. Doojin Kim neorológus szerint valóban lehet kapcsolat a nyakropogtatás és a stroke között, azonban úgy gondolja, hogy mi magunk nem tudunk olyan erőt kifejteni, ami hatására az agyi artéria elrepedhetne. "Abban az esetben lehet veszélyes, ha genetikailag könnyebben tudnak károsodni a véredényeink. Mivel pedig senki nem tudhatja magáról, hogy az érzékenyebbek csoportjába tartozik-e, inkább nem ajánlanám senkinek a nyakropogtatást" - tette hozzá.

A stroke-okat kialakulásuk módja szerint két nagy csoportba oszthatjuk: iszkémiás- és vérzéses stroke-okra. Az iszkémiás stroke-okban a szöveti átáramlászavar, és következésképpen az oxigénhiány leggyakoribb oka a vért szállító artériák elzáródása. A vérzéses stroke ( agyvérzés) akkor jön létre, amikor az agyi artéria megreped és vérzik. Ilyenkor a vér és az oxigén nem jut el a rendeltetési helyére. További részletekért kattintson !

Dr. Steven Messe egyetemi docens, neurológus szerint orvosi szempontból nem teljesen tisztázott, milyen kockázatokkal jár a nyak ropogtatása. Mint mondta, van rá esély, hogy a ropogtatással az elülső gerincvelői artéria elzáródjon, éppen ezért ő is azt javasolja, hogy inkább hanyagoljuk ezt az ártalmatlannak tűnő szokást.

Mindehhez Keith Overland, kiropraktőr az Amerikai Kiropraktikai Szövetség volt elnöke hozzátette, hogy ha valaki csak ritkán ropogtatja ki a nyakát, azzal még nem lehet gond. Viszont azzal ő is egyetért, hogy lehetnek emberek, akiknek az artériái gyengébbek, ezért óva int mindenkit attól, hogy a nyakropogtatás egy szokássá váljon.

Forrás: webmd.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

A felhőátvonulások mellett az ország nagyobb részén legalább többórás napsütésre számíthatunk. Elszórtan valószínű jégdarával kísért zápor, kisebb eső. Néhol, legkisebb eséllyel a délnyugati, nyugati tájakon zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél főleg a Dunántúlon és a középső országrészben nagy területen megerősödik, néhol viharos lökések is lehetnek.A hőmérséklet csúcsértéke 16 és 21 fok között várható. Késő este többnyire 6 és 14 fok közé hűl le a levegő. Kedden már nem érvényesül fronthatás, anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!