Lábunk így árulkodik az egészségünkről

Lábdagadás, fájdalom vagy elszíneződés - számos olyan tünet jelentkezhet az alsó végtagokon, amelyek körültekintő kivizsgálást vagy akár azonnali kezelést igényelnek. Lássuk, milyen esetekben érdemes mihamarabb szakembert felkeresni, hogy a komolyabb szövődményeket megelőzzük.

A legaggasztóbb panaszokat prof. Blaskó György , a Trombózis- és Hematológiai Központ véralvadási specialistája foglalta össze.

Járáskor fáj a lába?

Az érszűkület jellegzetes tünete , kirakatbetegségnek is nevezik. Az érintettek körében ugyanis terhelésre, járásra fokozódik a lábfájdalom, ami miatt már kisebb távok megtétele után is megállásra, pihenőre kényszerülnek. Innen ered az elnevezés, mert úgy tesznek, mintha minden üzlet előtt megállnának és nézelődnének. A helyzet azonban komoly, az érszűkület ugyanis fokozott trombóziskockázattal jár.

A terhelésre fokozódó lábfájdalom akár érszűkület jele is lehet
A terhelésre fokozódó lábfájdalom akár érszűkület jele is lehet. Fotó: Getty Images

Apró, vörös pöttyök a lábszáron

Hogyan kezelhető az ITP? Részletek itt.

Az idiopátiás trombocitopéniás purpura (ITP) immunológiai okokból fellépő vérlemezkehiány, azaz ilyenkor az immunrendszer hibás működése miatt csökken a vérlemezkék száma. A betegség tünetei a vérzékenységgel függenek össze: a bőrön pontszerű bevérzések, kékes-lilás foltok jelennek meg anélkül, hogy beütöttük volna valahova az adott testrészt. Emellett orrvérzés és ínyvérzés is előfordulhat. Kezelés nélkül vérszegénység és életveszélyes belső vérzések is kialakulhatnak belőle.

Bőrpír, meleg tapintás

A vénákban felületes és mélyvénás trombózis is kialakulhat. Előbbi esetében a bőr alatti vénákban alakul ki trombózis, és tünetei közé tartozik a jelentős bőrpír és fájdalom, az érintett terület melegsége. Elsősorban az alsó végtagokon alakul ki. Felületes trombózis esetén a végtagot fontos mozgatni, gyulladáscsökkentő gélekkel kezelni és kompressziós kezelést alkalmazni. Mivel a tünetei könnyen összetéveszthetők a más kezelést igénylő mélyvénás trombózis jeleivel, - illetve a gyulladás ráterjedhet a mélyen fekvő vénákra is -, ezért mindenképpen forduljunk orvoshoz, ha a felsorolt panaszokat észleljük.

Kékes-lilás elszíneződés, lábdagadás, ödéma

A fájdalom mellett ezek jelezhetik a mélyvénás trombózist. Ennek során egy vérrög elzárja a véráramlás útját, ami pangást, ödémát okoz. Emiatt az érintett végtag jól láthatóan megduzzad a másikhoz képest, valamint úgynevezett livid elszíneződés jelenik meg rajta, ami kékes-lilás-vörös színezetű és nyomásra elhalványul. Ilyen tünetek esetén a végtagot nem szabad mozgatni, mert a vérrög leszakadhat, majd a vénákban tovább vándorolva életveszélyes állapotot, tüdőembóliát is okozhat. Mélyvénás trombózis gyanúja esetén sürgősségi orvosi ellátás indokolt, majd ezt követően fontos a kivizsgálás: a kiváltó okot meg kell keresni és kezelni, hogy a kiújulást megelőzzük.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.