Így kezelhető a metabolikus szindróma

Az elhízás igen gyakran nem önálló problémaként jelentkezik, idővel rendszerint utat nyit egyéb társbetegségek előtt is. Az így kialakuló spirálból, az úgynevezett metabolikus szindrómából igen nehéz kiszállni.

A szakemberek szerint az elhízás, a magas vérnyomás, a magas vérzsírszint és a cukorbetegség olyan gyakran fordul elő együtt, hogy akár „négyes fogatként” is lehetne aposztrofálni a jelenséget. A tünetegyüttest metabolikus szindrómának nevezik, amelynek többnyire feltűnő külső jegyei is vannak. A veszélyeztetett típusba tartozók főleg törzsre, hasra híznak: esetükben alma típusú elhízásról beszélünk, amit a laikusok gyakran csak sörhasként emlegetnek.

A túlsúly mértéke azonban nem mindig egyenesen arányos az anyagcserezavarok súlyosságával. Sokszor egészen kisfokú túlsúly is kifejezett anyagcsere-változással jár együtt. A hasi predominanciájú súlynövekedés, illetve a vele együtt megjelenő magas vérnyomás, magas vérzsírszint és cukorbetegség legsúlyosabb szövődményei pedig a szívinfarktus és a stroke. Ugyanakkor sokszor állhatnak rejtetten érszűkület vagy korai potenciazavar megjelenése mögött is.

alma köré tekert mérőszalagot tart a kezében egy karcsú nő
A hasi elhízás súlyos anyagcserezavarok kialakulását segítheti elő. Fotó: Getty Images

Hogyan alakul ki az ördögi kör?

A magas vérnyomást súlyosbítja, hogy a zsírszövet növekedése miatt a szív csak a növekvő ellenállást leküzdve tudja a testen átpumpálni a vért, sőt, a túlsúly az idegrendszer aktiválásán keresztül is gyorsíthatja a szívműködést. Ráadásul az alma típusú elhízással küzdőknél a hastájékon elhelyezkedő speciális zsírszövet megváltozott anyagcseréje miatt inzulinrezisztencia alakulhat ki. Ha pedig a sejtek inzulinérzékelése csökken, azt a szervezet inzulinhiányként éli meg, emiatt – a hiányt, illetve az emelkedő vércukorszintet ellensúlyozandó – még több inzulint termel.

A nagyobb hasi körmérettel rendelkezők többségénél kimutatható a magas inzulinszint, ami a magas vérnyomású betegek több mint felénél is jelen van. Az ördögi kör tehát itt is tetten érhető, hiszen a magas inzulinszint egyik mellékhatása, hogy fokozza a vesékben a nátrium-visszatartást, ezáltal megemelve a folyadék mennyiségét az érpályákban, ami tovább súlyosbítja a magas vérnyomást. A védő HDL-koleszterinszint csökkenése és az ártó LDL-koleszterinszint emelkedése miatt kialakuló érelmeszesedés az érrendszer rugalmasságát csökkenti, ami a magasvérnyomás-betegség további romlását eredményezi. Mindezek közösen, egyéb biokémiai kölcsönhatásokkal együtt érelmeszesedéshez, szívinfarktushoz, agyi érelzáródáshoz vezethetnek.

A folyamatok tehát összefüggnek és szerteágaznak, ezért valahol mindenképpen közbe kell lépni, hogy elkerülhetőek legyenek a súlyos következmények. A metabolikus szindróma azért is jelent kiemelt veszélyt, mert egyes elemei nem pusztán megemelik, hanem mintegy megháromszorozzák a szív- és érrendszeri katasztrófák esélyét. Akinél a tünetegyüttes valamennyi tagja jelentkezett már, annál 14-15-ször nagyobb eséllyel lépnek fel az egyre súlyosabb szövődmények.

A legfontosabb kezelési módok

A metabolikus szindróma minden elemét lehetőségünkben áll befolyásolni táplálkozással, mozgással, illetve ha szükséges, átmeneti vagy tartós gyógyszeres kezeléssel. A komplex életmódterápia a gyógyszerszükségletet fokozatosan csökkentheti, sőt, idejében elkezdve a beteg gyógyszermentessé is válhat mellette.

„A szívinfarktus, az agyi katasztrófa és más szív-érrendszeri betegségek kockázatát mindenképpen érdemes egy kivizsgálással felmérni, és ha szükséges, csökkenteni is azt. A kardiológiai viziten túl érdemes elvégeztetni egy nagylaborvizsgálatot, egy nyugalmi- és egy terheléses EKG-t, egy szívultrahangot és egy arteriográfiás érállapotfelmérést. Ezekre az eredményekre már szakszerű életmódbeli iránymutatás és szükség esetén orvosi kezelés épülhet” – hangsúlyozta dr. Sztancsik Ilona, a KardioKözpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A nap folyamán a fátyolfelhőzet dél felé levonul, a vastagabb felhőzet is fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, majd határozottabban késő délutántól csökken. Főként északkeleten, keleten néhol kisebb zápor is előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Napközben nagyobb területen megélénkül az északias szél.A hőmérséklet csúcsértéke 14 és 19 fok között alakul. Késő estére többnyire 2 és 11 fok közé hűl le a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!