Forradalmi szívbillentyűműtéteket végeztek itthon

Új, a mellkas nagy kockázattal járó megnyitását kiváltó szívbillentyűműtétet végeztek el az elmúlt hetekben két alkalommal is a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Invazív Kardiológiai Részlegén.

A kéthegyű szívbillentyű - mitrális billentyű - elégtelensége, a vitorlák nem megfelelő záródása jelentősen megterheli a tüdő keringését és hozzájárul a tüdővizenyő felszaporodásához, amely fulladással járó, súlyos kórképhez vezethet. Az ebben az esetben szükséges eljárást, egészen a legutóbbi időkig, csak óriási megterheléssel és kockázattal járó, nyitott szívműtéttel lehetett megvalósítani. A Szegedi Tudományegyetem orvosai azonban egy speciális eszköz segítségével, a mellkas megnyitása nélkül, katéteres úton szüntették meg a rendellenességet.

szívműtét
Jelentősen csökken a beavatkozás kockázata, ha az új módszert alkalmazzák.A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Ez az új módszer lényege

Az SZTE technológiai fejlesztéseinek köszönhetően, a combhajlati visszér felől a szív bal pitvarába juttatott eszközzel, folyamatos szívultrahangos ellenőrzés mellett, a mitrális billentyű két, rosszul záródó vitorláját összefogták, így csökkentve, illetve megszüntetve a kamrából a pitvar felé kórosan visszaáramló vér mennyiségét - magyarázta Ruzsa Zoltán részlegvezető főorvos, aki Jambrik Zoltánnal közösen, idén tavasszal már a második ilyen műtétet hajtotta végre. A szegedi orvosi csapatot Gellér László, a Semmelweis Egyetem (SE) professzora segítette tapasztalatával a beavatkozás során.

"Szívrohamom volt és észre sem vettem" - ilyen az úgynevezett csendes szívroham .

A beavatkozás után a mitrális billentyű súlyos fokú elégtelensége megszűnik, így a beteg ezt követően jobban terhelhető lesz, a jelentős fulladást előidéző tüdővizenyő fenyegetése pedig nagymértékben csökken. Hasonló beavatkozást korábban Magyarországon mindössze három helyen - a Semmelweis Egyetem, a Gottsegen György Országos Kardiológiai és Vaszkuláris Központban és a Debreceni Egyetemen - végeztek.

Egyre több esetben váltható ki a nyitott szívműtét

A technológia fejlődésével egyre több olyan szívbetegség válik gyógyíthatóvá a katéteres módszerrel, amely miatt korábban nyitott szívműtétet kellett végezni. Az aortabillentyű szűkületének katéteres kezelése például már a mindennapi rutin része az SZTE-en, míg a kéthegyű billentyűn végzett ilyen beavatkozások száma csak a közelmúltban kezdett növekedni világszinten. A katéteres technikák alkalmazása azonban nem minden betegnél és nem az összes szívbetegség esetén lehetséges. Ennek eldöntése jelentős tapasztalatot igénylő, orvosi feladat - magyarázta Varga Albert, az SZTE Belgyógyászati Klinika Kardiológiai Centrumának vezetője.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vitaminszedés
Nem jó, ha ezt a 3 vitamint reggel veszed be
a rákgyógyítás jövője
Teljesen visszafejlődhet a daganat ettől az új gyógyszertől – Itthon fejlesztik a jövő rákterápiáját
zuhanyzás gyakorisága
65 év felett elég lenne csak ennyiszer zuhanyozni egy héten – A kíméletesség fontosabb a gyakoriságnál
vércukorszint
Kiderült, melyik gyümölcs lehet a legjobb a vércukorszint stabilizálására
stroke
Ennél a vércsoportnál magas a stroke veszélye – Már 60 éves kor előtt kialakulhat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Általában napos idő várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett. Keleten viszont a délutáni órákig még maradhatnak felhős, borongós körzetek, arrafelé előfordulhatnak záporok, másutt nem várható csapadék az országban. Az északnyugati szél többfelé megélénkül, néhol erős lökések is kísérhetik, majd délutántól északkelet felől egyre nagyobb területen keletiesre fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9 és 14 fok között alakul, de a tartósabban felhős északkeleti tájakon ennél több fokkal hűvösebb marad az idő. Jelentős, markáns fronthatás nem valószínű, inkább gyenge hidegfronti jelleg érvényesülhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A zsírszegény étel mindig egészségesebb: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Tudod, hogy egy nap maximum mennyi cukor és só fogyasztását ajánlják a szakértők? Tisztában vagy a feldolgozott élelmiszerek rendszeres fogyasztásának hatásaival? A zsírszegény ételek mindig egészségesebb választásnak számítanak? Teszteld az egészséges táplálkozással kapcsolatos tudásodat legújabb kvízünkben!
kvíz
Mennyire ismered az év hazai emlősét? – Teszteld a tudásod! A Vadonleső Program szakmai közössége 2026-ban a molnárgörényt választotta az év emlősének. Mennyit tudsz a magyar vidék e védett ragadozójáról? Tedd próbára ismereteidet kvízünkben!