Felszívódó pacemakert fejlesztettek ki

Teniszütő-formájú, a szív felszínére beültetett, felszívódni képes pacemakert fejlesztettek ki amerikai tudósok - ismertette a The Guardian brit napilap.

A vezeték nélküli pacemakert, amely egy idő után felszívódik a páciens szervezetében, olyan betegek számára készítették, akiknek a szívritmusát csak rövid ideig kell szabályozni. Mióta 1958-ban az első pacemakert sikeresen beültették, páciensek millióinak életminőségét javította a ritmusszabályozó eszköz. Ám miközben vannak olyan betegek, akiknek folyamatosan szüksége van a pacemakerre , más esetekben csak ideiglenesen kell az eszköz, napokig vagy hetekig, például nyitott szívműtétek után.

A testen kívülről vezérelhető és programozható

John A. Rogers, az illinoisi Északnyugati Egyetem professzora, a tanulmány társszerzője úgy nyilatkozott, hogy az új pacemakert olyan esetekben alkalmazzák, mikor egy kritikus időszak után a szívritmus-szabályozásra nincs többé szükség. Bár a pacemakerek már most is használhatók átmeneti időszakokra, a szakértők szerint ez nem problémamentes, ugyanis a bőr alá behelyezett vezetékek fertőzésveszélyt jelenthetnek. A külső tápegység és a vezérlőrendszer véletlenül elmozdulhat, és az eszköz eltávolításakor megsérülhet a szív.

A férfi, aki feltalálta a pacemakert - részletek itt .

A kutatók azt mondják, ezzel szemben az új, elemmentes pacemakert közvetlenül a szív felszínére lehet beültetni, és a szervezet felszívja, amikor már nincs rá szükség. Az eszköz - amely Rogers szerint körülbelül 100 dollárba (30 ezer forintba) kerül - vezetékmentes, a testen kívülről vezérelhető és programozható.

Van, akinek folyamatosan, míg másnak csak rövidebb ideig van szüksége a szívritmus szabályozására.
Van, akinek folyamatosan, míg másnak csak rövidebb ideig van szüksége a szívritmus szabályozására. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

Így zajlott az eszköz kifejlesztése

Rogers és kollégái a Nature Biotechnology folyóiratban publikált tanulmányban számoltak be a vékony, rugalmas, kevesebb mint félgrammos eszköz kifejlesztéséről. Elkészítéséhez olyan anyagokat használtak - például magnéziumot, volfrámot, szilikont és biológiailag lebomló műanyagot, a tejsav-glikolsav kopolimert (PLGA) -, amelyek kompatibilisek az emberi szervezettel, és idővel képesek feloldódni és eltűnni.

Az apró teniszütőre hasonlító eszköz vezeték nélküli technológiával működik: a külső eszközről származó rádiófrekvenciát a pacemakerben lévő vevőegységbe küldik, ahol azt elektromos árammá alakulva szabályozza a szívműködést. Rogers megjegyezte, hogy hasonló technológiát alkalmaznak például az okostelefonok és az elektromos fogkefék vezeték nélküli töltésére.

Emberen még nem próbálták ki

A kutatók egerek és nyulak szívén tesztelték az eszközt, de emberi szívmetszeten, és élő kutyákban és patkányokban is kipróbálták. A patkányokban az eszköz négy napig működött, és a két hét múlva elvégzett vizsgálatok azt mutatták, hogy az eszköz elkezdett feloldódni. Hét hét után pedig már nem volt látható a felvételeken.

A kutatócsoport közlése szerint az eszköz anyagának vastagságát úgy tudják beállítani, hogy a különböző igényekhez igazítsák működésének és lebomlásának időtartamát. Rogers ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az eszközt emberen még nem próbálták ki, és az új implantátum alkalmazásának engedélyezése még évekig tarthat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!