Holnap ismét Úszók Éjszakája!

A nagy sikerre való tekintettel az idei pikkelysömör világnapon, október 29-én is megrendezik az Úszók Éjszakáját a Magyar Dermatológiai Társulat szervezésében.

Az esemény célja, hogy felhívja a figyelmet a magyar népesség mintegy 1,5-2 százalékát érintő kórra, a pikkelysömörre. Az Úszók Éjszakája egyszerre öt nagyvárosban zajlik majd, akárcsak tavaly. Idén is neves olimpikonokkal úszhatnak együtt azok, akik ellátogatnak a rendezvényre: többek között Cseh László, Molnár Tamás és Szécsi Zoltán is jelen lesz a városi uszodák egyikében.

A Magyar Dermatológiai Társulat . Ezen a rendezvényen egészséges emberek állnak ki pikkelysömörrel élő társaikért azáltal, hogy részt vesznek a városok közti úszóversenyen, akár versenyzőként, akár szurkolóként. 2012-ben nagy érdeklődés övezte az első Úszók Éjszakáját: az öt városban zajló verseny összesen több ezer látogatót vonzott.

A résztvevő városok listája a tavalyi évvel megegyező - Budapest, Debrecen, Kaposvár, Pécs és Szeged egy-egy uszodájában úszhatnak majd a látogatók pikkelysömörrel élő társaikért és erősíthetik saját városuk csapatát a váltóversenyben. Abban sincs változás, hogy minden helyszínen népszerű sportolók támogatásával zajlik majd a verseny. Többek közt Cseh László olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszó, Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai és egyszeres világbajnok vízilabdázó, Biczó Bence ifjúsági olimpiai bajnok úszó , Kanyó Dénes kétszeres világbajnok búvárúszó, Novoszáth Melinda háromszoros junior bajnok úszó és dr. Molnár Tamás egyszeres világ- és háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó is jelen lesz a városi uszodák egyikében. A belépés mindenütt díjtalan.

Újra Úszók Éjszakája!

A rendezvény fővédnökségét az Emberi Erőforrások Minisztériuma vállalta, hangsúlyozva az egészséges életmód fontosságát, mely segíthet az egyébként jelenleg gyógyíthatatlan betegség tünetmentesítésében.

"A pikkelysömör esetében egy komplex betegségről beszélhetünk, melyet gyakran sok olyan tünet kísér, amiket a páciensek nem társítanak a betegséghez. Ilyenek például az ízületi, kardiológiai elváltozások, a depresszió, vagy az elhízás is. Így a pikkelysömörrel élők életminősége, közérzete jellemzően sokkal rosszabb egészséges társaikénál - erre vezethető vissza a sport tevékenységektől való elzárkózás, és a társas élet beszűkülése is. Pedig ma már a megfelelő kezeléssel a teljes tünetmentesség is elérhető. Enyhe esetekben a helyi kezelés lehet hatásos, míg a nagy felületet érintő vagy társbetegségekkel járó esetekben a szisztémásan, belsőleg alkalmazott kezelés járhat eredménnyel. Fontos, hogy a betegek ismerjék az ellátási lehetőségeket: alap esetben a területileg illetékes bőrgyógyászati szakrendelések adnak magas szintű szakellátást, míg súlyos esetekben az országban 8 helyen elérhető dermatológiai centrumokban juthat megfelelő ellátáshoz a beteg" - mondta el a pikkelysömör kapcsán Dr. Remenyik Éva, a Magyar Dermatológiai Társulat elnöke.

Az eseményről további információkat a Facebook oldalán találhatnak az érdeklődők.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.