Változás jöhet az orvosi igazolásokkal kapcsolatban?

„Az iskolai igazolások rendszerében nagy az ellentmondás” – véli Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesülete elnöke. A szakember az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, szerinte mi jelentené a megoldást a helyzetre.

Az egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT) és a Kréta nevű elektronikus iskolai napló összekapcsolása tehetne pontot az iskolai hiányzások régóta húzódó problémájának végére. A Belügyminisztérium szerint ennek a megoldásnak sok előnye lenne, a változtatást pedig már a házi gyermekorvok is régóta szorgalmazzák – olvasható az InfoStart cikkében.

Sok esetben a szülő bátran dönthetne önállóan az otthon tartásról, majd a közösségbe való visszaengedésről. Fotó: Getty Images
Sok esetben a szülő bátran dönthetne önállóan az otthon tartásról, majd a közösségbe való visszaengedésről. Fotó: Getty Images

Az orvosok túlterheltek, az iskolák hajthatatlanok

Ahogy azt Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte, az iskolaigazolások rendszerében jelenleg van egy nagy ellentmondás. „Egyrészt a rengeteg igazolás írása a betegellátástól vesz el energiát, időt. Másik oldalról viszont az iskola ragaszkodik ahhoz, hogy tudják, hogy a gyerek betegség miatt hiányzott vagy esetleg az iskola mellé ment... Évek óta nagyon sok egyeztetés folyt, de nem történt előrelépés benne” – fogalmazott.

A szakértő szerint fontos lenne, hogy az orvosok által használt informatikai rendszerekkel ne csak bonyolult, nehézkes feltöltéssel lehessen eljuttatni az igazolást a szülőkhöz és/vagy az oktatási intézményhez. A cél az lenne, hogy már a beteg ellátása után automatikusan generálódjon egy igazolás, az pedig a program azonnal továbbítsa az EESZT-be, majd az iskolába is.

Akkor valóban megszűnik a többletteher, és valóban egyszerűbbé válik a munkánk” – jegyezte meg Havasi Katalin.

Több jogot a szülőknek!

A gyermekorvosok szerint az is jó lenne, ha a szülők a jelenleginél több hiányzást igazolhatnának a gyereküknek, az orvos bevonása nélkül. Sok olyan, néhány napos betegség vagy egyéb eset van ugyanis, ahol a szülő bátran dönthetne önállóan az otthon tartásról, majd a közösségbe való visszaengedésről. Ahhoz azonban, hogy mindez orvosi igazolások nélkül megvalósulhasson, az oktatás rugalmasságára volna szükség – ez is komoly terheket vehetne le az egészségügyi rendszer válláról.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!