Egyszerűbbé tennék az iskolai igazolási rendszert

Régóta fennálló probléma, hogy a hiányzó diákoktól minden esetben orvosi igazolást várnak el az iskolákban. Erre – az egyébként plusz adminisztrációs terhet jelentő gyakorlatra – azonban orvosi szempontból nem sok szükség van, mert a szülő dolga, hogy megállapítsa, elég jól van-e ahhoz a gyermeke, hogy iskolába menjen – mondta el Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke az InfoRádióban.

Egy egyszerű lépéssel pontot tehetnének az iskolai orvosi igazolások kálváriájának végére. Mindössze arra lenne szükség, hogy összekapcsolják az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Teret (EESZT) és a Kréta rendszerét. A gyermekorvosok támogatják a tervet – olvasható az InfoStaron.

kisgyerek orvosnál
Régóta fennálló probléma, hogy a hiányzó diákoktól minden esetben orvosi igazolást várnak el az iskolákban. Fotó: Getty Images

Sokkal egyszerűbbé, átláthatóbbá válna a rendszer

Az EESZT és a Kréta összekapcsolásának több előnye is lenne. Például az osztályfőnök és iskolaigazgató is láthatná, hogy az EESZT-ben rögzítették, hogy egy gyermek a háziorvosánál járt, aki megállapította, hogy vírusfertőzése van, amelyből 5 napon belül felépül.

Egy tartósabb betegség esetén pedig azt is nyomon követhetnék a tanítók, hogy az orvos mikor rendelte vissza a gyereket, és mennyi időre hosszabbította meg a kezelését. Ezekkel az információkkal egyértelműen igazolható lenne, hogy a gyerek nem csak lógni akar az iskolából, hanem valóban betegség miatt hiányzik.

Ezért támogatta az egyesületünk azt, hogy amikor az EESZT-fejlesztések további lépéseit meghatározzák, akkor ez egy célszerű megoldás lenne”

– fogalmazott Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke.

Gördülékeny információmegosztás

Az összekapcsolt rendszerben egyéb egészségi adatokat – például az iskolai szűrővizsgálatok és a testnevelésórai felmérések eredményeit – is megoszthatnának egymás között a diákokról az iskolák és a háziorvosok. „Így például, ha egy kamaszt évek óta nem látott a háziorvosa, de az iskolában észlelnek nála valamilyen egészségkárosodást, akkor erről a háziorvos is azonnal értesülne” – idézte az InfoStart a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnökét.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +12 °C

Hazánk déli felén napos marad az idő, északabbra azonban változó vastagságú felhőzet zavarhatja időszakosan a napsütést. A délután folyamán az északnyugati, északi részekre frontális felhőzet érkezik, ott már előfordulhatnak záporok, néhol (északkeleten akár heves) zivatar is kialakulhat. Az ország délkeleti felén időnként erős, néhol viharos lesz a délnyugati szél, ezzel szemben északon, északnyugaton csak záporok, zivatarok környezetében fordulhatnak elő átmeneti erős, viharos széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 31 fok között alakul, az északi, északnyugati határ mentén lesz hűvösebb, míg a Dél-Alföldön a legmelegebb az idő. Késő estére 12 és 21 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra napközben nem kell számítani az előrejelzések szerint.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra