Tanulóját élesztette újra a pedagógus

Az elsősegélyt is tanító oktatónak az egyik tanulót kellett újraélesztenie.

„Egyáltalán nem volt légzése, tudtam, hogy azonnal meg kell kezdeni az újraélesztést” - számol be a hősies életmentésről Fekete Gyula pedagógus, az Országos Mentőszolgálat Alapítvány videójában. Az igazgatóhelyettesi pozícióban lévő tanárt az iskola védőnője, Zsélyiné Kmetyi Viktória is segítette az életmentésben.

A focipályán esett össze a diák

A biológia szakos, egyébként elsősegélynyújtást és újraélesztést is tanító pedagógushoz az egyik diákja futott oda azzal, hogy a műfüves pályán az egyik iskolatársa összeesett és nem mozdul. A férfi számára ez volt az első alkalom, hogy élesben is alkalmaznia kellett az életmentő tudását. Elmondása szerint a diák egyáltalán nem lélegzett, így megkezdte az újraélesztést.

Néhány perc elteltével az iskola védőnője is a segítségére sietett, akivel közösen folytatták a mellkaskompresszióval és levegő befúlyásával kísért újraélesztést. Eközben a mentők diszpécsere folyamatos kapcsolatban volt velük, rövidesen pedig a mentőszolgálat munkatársai is a helyszínre értek, akik emelt szinten folytatták az újraélesztést.

A pedagógus és a védőnő bátor helytállását az Újraélesztés napja alkalmából osztotta meg az alapítvány. Az életmentő műveletről a HáziPatika és készített egy videós anyagot, amely az alábbi linkre kattintva érhető el.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!