„Műtét után addig nem kaptam fájdalomcsillapítót, míg az apám üvölteni nem kezdett az orvossal”

Öt nő, akit megalázott az orvosa.

Randira sietett az orvos, beszólt a betegének

„Aznap látászavarok és szédülés miatt mentem orvoshoz. Sosem felejtem el, amit a vizsgálat közben mondott nekem” – írta a Reddit egyik felhasználója arra a kérdésre, kapott-e már valaha kezelőorvosától olyan kommentet, amit nem tudott hova tenni, esetleg szakmaiatlannak tartotta. Rachel a történetét azzal folytatta, hogy orvosa a vizsgálat közben azt a megjegyzést tette: „Muszáj gyorsan rendbe hoznunk magát, hogy végre elmehessek a randimra.” Hozzátette, életében nem érezte még magát ilyen kellemetlenül.

A nőnek nincs szüksége fájdalomcsillapítóra

„A második terhességem kémiai terhesség volt. Az orvosomnak műtéti úton kellett befejeznie azt. A beavatkozást követően nem kaptam semmilyen fájdalomcsillapítót, azzal küldtek haza, hogy a »nőknek ilyesmire nincs szükségük« és hogy majd »jobban leszek«. Végül mégis kaptam fájdalomcsillapítót, de csak azután, hogy az apám leüvöltötte az orvos fejét” – mesélte egy következő pórul járt beteg.

Hiába üvöltött a fájdalomtól, az orvos nem adott neki fájdalomcsillapítót (Fotó: Gettyimages)

A vőlegénye majd úgyis megcsalja

„Már jegyben jártam, mikor felkerestem a nőgyógyászomat azzal, hogy spirált szeretnék feltetetni. Miközben átbeszéltük az eljárást, az orvosom kitért arra is, hogy ha több szexuális partnerem van, szörnyű fertőzéseket szedhetek össze” – idézi fel élete egyik legkellemetlenebb élményét Cathy, majd hozzáteszi, miután emlékeztette az orvost, hogy jegyben jár, a szakember azt válaszolta: „Ezesetben, majd abból tudjuk meg, hogy a vőlegénye nem volt hűséges, ha kap egy szörnyű kismedencei gyulladást.”

Felsőlégúti fertőzésre fogyókúra

Egy másik Reddit-felhasználót a túlsúlya miatt ért rendszeresen attrocitás, ha úgy hozta a sors, hogy orvoshoz kellett mennie. „Minden beszélgetésemet azzal kellett kezdenem, hogy igen, tudom, hogy kövér vagyok. Most, hogy ezt tisztáztuk, vethetnénk egy pillantást a törött karomra” – mesélte, majd felidézett egy konkrét esetet is, amikor a háziorvosa nem volt hajlandó antibiotikumot adni a felsőlégúti fertőzésére. „Helyette azt mondta, menjek haza fogyjak 10 kilót és meglátom, könnyebben megy majd a légzés.”

„Nőügyekkel nem foglalkozom”

„Én azzal a problémával jelentkeztem be orvoshoz, hogy hónapok óta nem menstruáltam. Mivel biztos volt, hogy nem vagyok terhes, utána szerettem volna járni a lehetséges okoknak. Emlékszem, ültem a váróban, mikor az asszisztens odaszólt nekem az összes többi beteg előtt, hogy a »doktor úr nem szeretne megvizsgálni, mert kellemetlenül érzi magát, ha női bajokról kell beszélgetnie egy betegével.«”

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd ritkulását követően jobbára gyengén vagy közepesen felhős időre számíthatunk - több felhő elsősorban északkeleten, keleten lehet helyenként. Az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet is érkezik, de e mentén is kicsi a csapadék esélye. A napközben csupán időnként élénk nyugatias irányú szél estétől, késő estétől fokozatosan északnyugatira, északira fordul az érkező hidegfront mentén, ahol már előfordulhatnak erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!