Hollandia legalizálja az eutanáziát gyerekeknél is

A holland kormány hozzájárult az eutanázia végrehajtásához 12 év alatti, elviselhetetlen fájdalommal küszködő, halálos betegségben szenvedő gyermekeken is.

A kabinet Ernst Kuipers egészségügyi miniszter, a 66-os Demokraták (D66) baloldali liberális párt politikusának tavaly júniusban előterjesztett javaslatát követve hozta meg a döntést, miután az egészségügyi szakemberek évek óta követelték a szabályozás kiterjesztését az 1 és 12 év közötti gyermekekre is. Az egy év alatti gyermekek eutanáziájára vonatkozóan már léteznek irányelvek Hollandiában, a 12 év felettiekre pedig az általános eutanáziatörvény előírásai vonatkoznak – írta meg pénteken a Dutchnews hírportál.

Kuipers a képviselőknek tartott tájékoztatóján elmondta, hogy az egy év alattiak eutanáziájára vonatkozó irányelvet kívánja kiterjeszteni a 12 éves és annál fiatalabb gyermekekre is, akik elviselhetetlenül szenvednek, és nincs hatékony módszer fájdalmaik enyhítésére. Az egészségügyi miniszter szerint „a kérdés nagyon összetett és érzékeny”, de az összes érintett féllel folytatott intenzív konzultációt követően olyan megoldást találtak, amely segít a gyógyíthatatlanul beteg gyermekeknek, szüleiknek és orvosaiknak is. „Az eutanázia végrehajtása csak akkor lesz lehetséges, ha ez az egyetlen lehetőség a gyógyíthatatlan gyermek szenvedésének megszüntetésére” – hangsúlyozta Ernst Kuipers.

Az egészségügyi minisztérium szerint évente valószínűleg öt-tíz gyermeket érintenek majd az irányelvek. Egy 2019-es felmérés szerint a megkérdezett egészségügyi szakemberek többsége elfogadhatónak tartotta, hogy egy új szabályozás keretében a 12 év alatti, gyógyíthatatlan és elviselhetetlen fájdalommal küszködő páciensek életének aktívan véget vessenek a szülők kérésére.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A fátyolfelhőzet levonulását, valamint a gomolyfelhők feloszlását követően alapvetően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmeneti párásság, köd képződhet. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken, nagyobb városokban, vízpartokon ennél pár fokkal enyhébb is lehet az idő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.