Gyógyszerhamisítási botrány: egy szegedi háziorvos és több gyógyszerész is bűntárs volt

Felszámoltak egy gyógyszerhamisító hálózatot Magyarországon, 12 gyanúsított ellen indítottak eljárást.

Gyógyszerhamisító bűnszövetséget buktattak le a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói – derült ki a police.hu-n megosztott cikkből. Összesen 12 gyanúsított ellen indult eljárás.

gyógyszer
Felszámoltak egy gyógyszerhamisító hálózatot Magyarországon, 12 gyanúsított ellen indítottak eljárást. Fotó (illusztráció): Getty Images

Több gyógyszerész részt vett a csalásban

Mint írták, egy szegedi férfi egy szegedi háziorvossal összejátszva szerzett recepteket vényköteles gyógyszerekhez, emellett hamis szerb vényeket is vásárolt. A gyógyszereket végül csaknem 30 hazai – főként kecskeméti, kisteleki, csengelei, szegedi, sándorfalvai, továbbá soproni és mosonmagyaróvári – gyógyszertárban váltotta ki, az ott dolgozó patikavezetővel vagy alkalmazottal szövetkezve.

A gyanúsított a valótlan tartalmú vényekkel kiváltott gyógyszerek egy részét egy magyar, illetve egy azonosított szerb–magyar kettős állampolgár bűntársa közreműködésével továbbértékesítette. A magyar orvos által felírt gyógyszerek a normatív támogatásnak köszönhetően olcsóbbak voltak, és az így keletkezett hasznon a megrendelővel osztoztak” – részletezték a tájékoztatóban.

Vesztegetés, gyógyszerhamisítás, visszaélés

Ezt a bűnszövetséget nagyjából 3 év működés után, 2023-ban sikerült felszámolniuk a Bács-Kiskun megyei nyomozóknak. Összesen 12 gyanúsítottat azonosítottak és hallgattak ki a nyomozók. A vádak listája viszonylag hosszú, az alábbiak szerepelnek rajta:

  • vesztegetés,
  • bűnszövetségben elkövetett gyógyszerhamisítás,
  • vesztegetés elfogadása,
  • személyes adattal való visszaélés,
  • pénzmosás,
  • hamis magánokirat felhasználása.

„Az eljárás során 2,1 millió forintot, 2080 eurót és 1690 szerb dinárt, több ezer kiváltott és még fel nem használt magyar és külföldi orvosi vényt és gyógyszertári bizonylatot, gépjárművet, számítógépeket és mobiltelefonokat, valamint több száz doboz, köztük pszichotrop gyógyszereket is lefoglaltak a rendőrök – tették hozzá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.