Az ájulás lehetséges okai

Ha az agy vérellátása már néhány másodpercig nem megfelelő, akkor elájulunk. Efféle eszméletvesztés hirtelen stresszhatás vagy akár súlyos betegség miatt is kialakulhat.

Az ájulás legtöbbször hirtelen következik be, és csak néhány másodpercig tartó émelygés vagy szédülés előzheti meg. Orvosi kifejezésben az ájulás alatt rövid ideig tartó, múló, nyom nélkül gyógyuló eszméletvesztést értünk: amennyiben néhány percnél tovább tart, úgy már tartós eszméletvesztésnek, kómának vagy sokknak kell tekinteni. Akkor alakul ki, ha valamilyen okból az agy vérellátása romlik - hogy miért következik be, az számos okra visszavezethető.

Az ájulás mögött minden esetben az húzódik meg, hogy valami miatt az agy vérellátása romlik. Azaz nem jut annyi vér az agyba, mint amennyire szükség lenne. Ennek okairól és veszélyeiről bővebben az alábbi cikkünkben írtunk!

Forróság, levegőtlenség

Gyerekek, fiatalok körében elsősorban a levegőtlen közeg és a nagy forróság miatti vérnyomáscsökkenés okozhat ájulást. Kis súlyú, vérszegény gyermekeket különösen megviselhetik ezek a tényezők. A tanévnyitókon, sorakozókon összeesett diákokat árnyékos, hűvös helyre kell fektetni, és felpolcolni a lábukat, hogy a megfelelő keringés helyreálljon.

Stressz

Egy erősebb stresszhatás hirtelen vérnyomás-ingadozást okoz a szervezetben, ami akár ájuláshoz is vezethet. Maga az eszméletvesztés maximum pár percig tarthat, de előfordul, hogy csak egy pár másodperces villanás. Ennek oka, hogy amint a beteg vízszintesbe kerül, javul az agyi vérellátása, és magához tér.

Az ájulás váratlanul törhet ránk
Az ájulás váratlanul törhet ránk

Elégtelen táplálkozás

Nyár elején sokan elkövetik a hibát, hogy drasztikus diétába kezdenek, mert az áhított testalkatot már a bikiniszezonra elérnék. Az elégtelen mennyiségű vagy minőségű táplálékbevitel miatt a vércukorszint is lesüllyedhet, ami szintén ájuláshoz vezet. Ilyenkor az eszméletvesztés hosszabb ideig is eltarthat, míg a szervezet cukorhoz nem jut.

Betegségek

Nehéz egyetlen tünet alapján következtetni az ájulás okaira, amely ugyanis gyakorlatilag bármelyik belgyógyászati betegség miatt bekövetkezhet. Legtöbbször valamilyen keringési zavar, szív- és érrendszeri megbetegedés áll ilyenkor a háttérben. Néha agyi érszűkület vagy embólia válthatja ki a tünetet, illetve az agy átmeneti vérellátási zavara (TIA) - utóbbi igen veszélyes, hiszen sok esetben a stroke előfutáraként jelentkezik. Egyes mellkasi daganatok szintén okozhatnak ájulást. Ezért fontos, hogy az ájulás mögött húzódó esetleges szervi okokat egy orvos segítségével feltérképezzük!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

Elsősorban a Dunától keletre nagyobb területen akár hosszabb időre is felszakadozik a felhőzet, ezzel szemben a Dunántúl nagy részén ismét záródik a felhőtakaró. Időszakos gyenge eső, zápor elszórtan várható. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleti, délkeleti szél.A legmagasabb nappali hőmérséklet a Nyugat-Dunántúlon és Borsodban többnyire 4 és 9, másutt 10 és 16 fok között valószínű - a délkeleti határ közelében lehet a legenyhébb az idő. Késő este -1, +7 fok várható. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!