Az alapbérük nőtt, mégis kevesebb pénzt kapnak a kórházi dolgozók

Csaknem 20 százalékkal növekedett júliustól az egészségügyi szakdolgozók alapbére. Egyesek mégis kevesebb pénzt kapnak majd kézhez augusztusban, mint az emelés előtt.

„Hiába kapnak emelt bért júliustól az egészségügyi szakdolgozók, van, aki mégis kevesebb pénzt visz haza” – adta hírül az RTL. A veszprémi kórház egyik dolgozójára hivatkozva közölték: az intézmény júliustól megszüntette a dolgozóknak korábban biztosított illetménykiegészítést.

Csolnoky Ferenc Kórház
A veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Az alapbér több, a végösszeg kevesebb

Az említett kórházi dolgozó a munkaszerződésének módosításából tudta meg, hogy míg az alapbére bruttó 296 ezer forintról 377 ezer forintra növekszik, az illetménykiegészítés megszűnése miatt augusztusban már 60 ezer forinttal kevesebb pénzhez jut majd hozzá, mint eddig.

A Híradó megkeresésére a veszprémi Csolnoky Ferenc kórház azt írta, hogy ők betartották a jogszabályokat, a pénzügyi ügyintéző munkakörben dolgozó kolléga illetménykiegészítése ugyanis határozott időre szólt, az alapbérét pedig a bértáblában meghatározottnál nagyobb mértékben növelték.

Azt azonban nem cáfolták, hogy a fizetése így is csökkent” – hangzott el a riportban.

Több hasonló esetről is tudnak

Az érdekképviseletek szerint a fent felvázolt eset nem egyedi, a szakdolgozói kamara több hasonló történetről is tud. Az illetménykiegészítésről – az Országos Kórházi Főigazgatóság jóváhagyásával – a kórházak maguk dönthetnek, és a beszámolók szerint több intézmény is a csökkentést vagy a megvonást választotta. Így tehát hiába a 18 százalékos alapbéremelés, számos dolgozó összjövedelme végül kevesebbre jön ki.

A Független Egészségügyi Szervezet úgy véli, ez a gyakorlat jogszabályellenes, és félő, hogy újabb felmondási hullámot fog elindítani a hazai egészségügyben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra