Népbetegség, ami főként a nőket veszélyezteti

Bár felfázásnak is nevezik, a hidegnek csupán kevés szerepe van a hólyaghurut létrejöttében. A leggyakoribb fertőzések egyike, évente 250 millió megbetegedést regisztrálnak világszerte.

A köznyelvben csak felfázásként emlegetett betegség akkor alakul ki, ha a kórokozók – leggyakrabban baktériumok (például E. coli, Staphylococcus, Streptococcus), esetleg gombák, ritkábban vírusok vagy paraziták – a húgycsövön át eljutnak a húgyhólyagba, és ott gyulladást okoznak. A hólyaghurut tünetei közé tartozik az égő érzéssel, fájdalommal járó gyakori vizeletürítés, valamint az alhasi fájdalom. Gyakran a vizelet színe is megváltozik, és a szaga is erősebbé válhat.

A HÓLYAGHURUT A LEGGYAKORIBB FERTŐZÉSEK EGYIKE. FOTÓ: GETTY IMAGES
A HÓLYAGHURUT A LEGGYAKORIBB FERTŐZÉSEK EGYIKE. FOTÓ: GETTY IMAGES

Nem a hideghez van köze

Felfázásnak is hívjuk, de tévhit, hogy a megbetegedést a hideg okozza. Az időjárás annyiban játszhat szerepet a betegség kialakulásában, hogy a hidegnek kitett testrészeken beszűkülnek az erek, csökken a vérellátás, ezáltal kevesebb olyan sejt jut el az adott területre, amely az immunvédekezésben fontos szerepet játszik, azaz valamennyivel védtelenebbek leszünk a fertőzésekkel szemben. Ez tehát egyáltalán nem azt jelenti, hogy a hideg idő tehet a megbetegedésről, ahogy azt sem, hogy nyáron, meleg időben lehetetlen megfertőződni.

Nőknél gyakoribb, de a férfiak körében is előfordul

Egyszerű anatómiai oka van annak, hogy a nők körében gyakoribb a hólyaghurut előfordulása. A női gáttájékon a húgycsőnyílás, valamint a saját baktériumflórával rendelkező hüvely és a végbél nyílása egymás közelében van, ráadásul a nők húgycsöve jóval rövidebb, mint a férfiaké, így a húgycsőnyílás környezetében található baktériumok könnyebben feljutnak a húgyhólyagba.

Tévedés azt gondolni, hogy csak az elhanyagolt testhigiéné kedvez a kórokozók megtelepedésének! Akár éppen a túlzásba vitt intimhigiénia is lehet kiváltó ok. Például a maximálisnak gondolt tisztaság érdekében végzett, gyakori hüvelyöblítéssel „kimoshatjuk” a hüvely jótékony baktériumait, amelyek normál állapotában védőgátként segítenek abban, hogy elkerüljük a fertőzéseket.

De nem csupán anatómiai oka van annak, hogy a nőket jobban veszélyezteti a felfázás. A húgyutak egészséges működéséhez ugyanis megfelelő ösztrogénszint is szükséges. Változókorban az ösztrogénszint csökkenése miatt a hüvelyflórában jelentősen lecsökken a védelmet biztosító tejsavbaktériumok mennyisége, megváltozik a hüvely enyhén savas pH-ja, ami ugyancsak kedvez a kórokozók szaporodásának. Ugyanakkor a húgyutakat bélelő hám szintén elvékonyodik, sorvad, így sokkal fogékonyabbá válik a fertőzésekre.

Kevésbé gyakori ugyan, de hólyaghurut férfiaknál is jelentkezhet, általában prosztataproblémák szövődményeként.

Vissza is térhet, sőt

Sajnos erről a betegségről nem mondható el, hogy aki egyszer megfertőződött vele, az többé nem fog. Az Európai Urológus Társaság (EAU) megkülönböztet komplikált és nem komplikált húgyúti fertőzést. Nem komplikált húgyúti fertőzésről akkor beszélünk, amikor a megbetegedés akutan, eseti jelleggel vagy akár visszatérően jelentkezik a húgyutakban, de kialakulásában nem játszik szerepet társbetegség vagy anatómiai eltérés, valamint nem várandósoknál jelentkezik a felfázás. Ezzel szemben komplikált húgyúti megbetegedésnek tekintünk minden olyan fertőzést, ami például várandósság idején, diabéteszes betegnél (illetve más betegség kísérőjeként) vagy férfiaknál lép fel.

Minden olyan húgyúti fertőzést, amely félévente legalább kettő, vagy évente legalább három alkalommal jelentkezik, visszatérőnek tartunk. A nem komplikált hólyaghuruttal első alkalommal ellátásra kerülő nők közül csaknem minden negyediknek hat hónapon belül ismételt húgyúti fertőzése alakul ki.

Természetes segítség rutinszerűen alkalmazott antibiotikum helyett

A betegek több mint harmadát sokszor már a családorvosi ellátás során antibiotikummal kezelik. Az azonnali és kizárólagos antibiotikumkezelési rutin azonban komoly költségeket ró az egészségügyi rendszerre. De nem csak az egészségügyet terheli. Az antibiotikum bár csodálatos „találmány”, de indokolatlan vagy túl gyakori alkalmazása roncsolja a szervezetünkben velünk együtt élő egészséges baktériumflórát, az úgynevezett mikrobiomot. Emellett hozzájárul az ismert antibiotikumokkal szemben ellenálló, úgynevezett szuperbaktériumok létrejöttéhez, mellékhatásaik pedig ronthatják az életminőséget. A nem komplikált hólyaghurut kezelésében éppen ezért kiemelten fontos az egyéb, nem antibiotikum jellegű, például gyógynövényi készítmények alkalmazása is.

Ha a vizeletürítés fáj, csíp és égő érzés is társul hozzá, az bizony nagyon megviseli az embert, hiszen egy különösen érzékeny, féltett terület érintett. Ilyenkor fontos a gyors megoldás, de az is lényeges lehet, hogy a kezelés természetes anyagokkal történjen. Nos, a két cél nem zárja ki egymást.

Számos olyan gyógynövényt ismerünk, amelyet a népi gyógyászatban már évszázadok óta sikerrel használtak húgyúti fertőzések tüneteinek enyhítésére. Vannak köztük gyulladáscsökkentő, vizelethajtó, illetve görcsoldó hatásúak. Van olyan gyógynövény, amelyik gátolja a hólyagban a baktériumok megtapadását, és baktériumellenes tulajdonságú. Egyeseket teaként is fogyaszthatunk, ezzel biztosítjuk a húgyutak „átöblítéséhez” szükséges folyadékbevitelt. Más gyógynövények pedig szájon át szedhető gyógyszer formájában is elérhetők a patikákban.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +10 °C

Borult idő várható esővel. Helyenként megélénkül az északias szél. Késő este 10 és 14 fok közötti értéket mérhetünk. Jelenleg egy ciklon okoz változékony időjárást, az érzékenyeknél pedig kellemetlen tüneteket is kiválthat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra